Nagyobb gond állhat a Ryanair-részvények esése mögött
Nagyot esett a Ryanair részvényárfolyama, de nem csak a rengeteg járattörlés hírére.
Nagyot esett a Ryanair részvényárfolyama, de nem csak a rengeteg járattörlés hírére.
Takács Szabolcs 12 év munka után megvalósította sokak álmát: a befektetéseinek hozamából él, és csak akkor dolgozik, ha van kedve. Megkérdeztük tőle a receptet.
A McDonald's a vártnál kedvezőbb eredményeket ért el, döntően az amerikai üdítőital-promóciók és a cég új szendvicseinek sikerei miatt. A hírre emelkedni kezdtek a Meki-részvények.
Szivek Norbert cége 300 millióért vett, 600 millióért eladott olyan részvényeket, amelyek a manyup-einstand során kerültek az államhoz.
Egyszer már sírba vitte két fiatal nagyreményű vállalkozását, hogy a dolgozók nem érezték magukénak a céget. Ezért a következő próbálkozásnál a felelősséget is szétosztották, nem csak a feladatokat, ráadásul olyan vállalati kultúrát vezettek be, amilyenre nem nagyon van példa a magyar cégvilágban. LabCoop-cégportré.
A Mol Nyrt. igazgatósága a részvények 1:8 arányú felaprózását javasolja megszavazni a társaság április 13-án tartandó éves közgyűlésén - derült ki a közgyűlési dokumentumokból.
A norvég szuverén, vagyis állami befektetési alap tavaly is sikeres évet zárt: a részvényekbe, kötvényekbe és ingatlanba fektetett beruházások hozama 6,9 százalék volt. Így tavaly decemberre az állami pénzeket kezelő alap összvagyona elérte a 850 milliárd eurót.
Kifejezetten kedvező globális makrogazdasági környezetben indul az év: a bizalmi indexek tempós és viszonylag kiegyensúlyozott növekedést vetítenek előre. A kötvényeknél több befektetési lehetőséget kínálnak a részvények, de az elmúlt időszak árfolyam-emelkedései után nagyon meg kell nézni, mely piacokra érdemes befektetni.
A tavalyi sokkhatások után idén egyre pozitívabb hírek érkeznek, globális és hazai szinten is gyorsuló növekedés várható. A világgazdaság kedvező növekedési kilátásai mellett a legnagyobb kockázatot ezért most a nemzetközi politika jelenti, hiszen az új amerikai elnök gazdaságpolitikája és az Európában közeledő választások bőven okozhatnak izgalmakat – hívja fel a befektetők figyelmét a K&H.
Így már bemehetnek a közgyűlésekre és tiltakzhatnak a többi részvényes füle hallatára.
Teremgarázs, lakáskiadás, BUX, külföldi részvények. Mutatjuk, mivel lehetett nagyot szakítani 2016-ban.
A Magyar Nemzeti Bank pénteken közzétett határozatában 5,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Norbi Update Lowcarb Nyrt.-re. Az MNB szerint Schobert Norbert egy korábbi cikkben félrevezető és hamis információkat közölt a cég részvényeire vonatkozóan.
A Samsung Electronics dél-koreai vállalat kedden egy nap alatt elveszítette piaci tőkeértékének 8 százalékát, miután bejelentette, hogy a továbbra is fennálló biztonsági kockázatok miatt világszerte leállítja a Galaxy Note 7 okostelefonok eladását, és megszünteti a készülékek gyártását.
A Mol Nyrt. sikeresen lezárta az Eni Slovenia doo. felvásárlását, ezzel 17 Agip töltőállomással bővül a Mol kiskereskedelmi hálózata.
A Barclays és az RBS részvényeinek kereskedését időlegesen fel kellett függeszteni Londonban.
Hirtelen 15 százalékot gyengült a bankpapír, az elmúlt egy évben nem járt ilyen mélyen.
Átlépte a 32 ezer pontot a két ünnep között a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, miután mind a négy vezető részvény erősödött. Legutóbb december 16-án dőlt rekord, de szerdán azt is sikerült überelni.
A főnyereményt a részvényekkel lehetett megütni idén, mégis ez az egyik legkevésbé kedvelt befektetési forma. A Bankmonitor elemzése.
A luxuscikkeket gyártó cégek és a szállodaláncok részvényei szenvedik meg leginkább az éjszakai nizzai terrortámadást. Sokat estek az utazásszervezők árfolyamai is.
Jelentős, csaknem 10 százalékos emelkedéssel hatéves csúcsra ugrott a Nintendo japán játékfejlesztő cég árfolyama a tokiói tőzsde pénteki kereskedésének korai szakaszában. Ez egy hét alatt több mint 80 százalékos emelkedést jelent.