#sajtó


Bencsik András: Habony a megnyilvánulásaiban egy ficsúr
 

Bencsik András: Habony a megnyilvánulásaiban egy ficsúr

A Demokrata című hetilap főszerkesztője szerint a Népszabadság munkatársai csak azt kapták, amit korábban ők tettek Bencsikékkel. Rogán Antal helikopterezésével szerinte semmi baj, a közmédiának pedig a kormányt kell szolgálnia. A főszerkesztő szerint objektív sajtó nincs, a tévénézőket pedig értéktelen és értékes rétegekre osztja, utóbbiakhoz sorolja a közmédia közönségét.

hvg.hu hvg.hu



Szabadon engedték az egyik elrabolt újságírót Kolumbiában
 

Szabadon engedték az egyik elrabolt újságírót Kolumbiában

Szabadon engedték a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN), az ország második legjelentősebb gerillaszervezete által elrabolt három újságíró közül az egyiket, Salud Hernández spanyol újságírónőt - tudatta pénteken Gabriel Villa, az északkelet-kolumbiai Ocana község érseke és egy helyi televízió csatorna műsorában.

MTI MTI








Ma sem jutott be a kitiltott RTL a Parlamentbe
 

Ma sem jutott be a kitiltott RTL a Parlamentbe

Az RTL Klub stábját múlt héten tiltotta ki a Parlamentből Kövér László házelnök, miután a tévések be szerettek volna jutni Orbán Viktor és a NATO főtitkár sajtótájékoztatójára, amelyen csak a közmédia vehetett részt. Hétfőn próbálkozott újra a stáb, a kitiltás ellen minden ellenzéki párt tiltakozik.

hvg.hu hvg.hu

Kövér kitiltotta az RTL-t a parlamentből
 

Kövér kitiltotta az RTL-t a parlamentből

Egészen addig nem tudósíthat a kereskedelmi csatorna stábja a parlamenti eseményekről, amíg nem garantálják, hogy a jövőben nem szegik meg a parlamenti újságírókat kontrolláló szabályokat – írta Kövér hivatala. Csütörtökön a stáb megpróbált bejutni Orbán zárt "sajtótájékoztatójára", ahonnan csak a köztévé tudósíthatott, ez tette be a kaput. Az RTL Klub nem kommentálta a döntést.

hvg.hu hvg.hu

Hogyan küzdjünk a korrupció ellen?
 

Hogyan küzdjünk a korrupció ellen?

Magyarországot évek óta szétlopják. Befizetett adónk, illetve a Magyarországnak jutó európai uniós támogatás jelentős része politikusok és politikusokhoz közel álló vállalkozók, illetve strómanok zsebében landol. A jelenség nem új, hiszen a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP ebbe bukott bele, a második Orbán-kormány csak új szintre emelte a kormányzatból szervezett bűnözést.

Varga Áron Varga Áron



Az MTI kihagyta a dulakodást Orbán pécsi látogatásából (fotók)
 

Az MTI kihagyta a dulakodást Orbán pécsi látogatásából (fotók)

Az MTI képeket is adott a miniszterelnök pécsi látogatásáról, de az ellentüntetők csak a fotók egyikén láthatók, és ott is csak nagyítóval vehetők észre. A képekkel együtt küldött kommentárban pedig csak Orbán "szimpatizánsairól" ejtettek szót, arról nem, hogy a hívek annyira nehezményezték az atomtemető miatt tüntetők jelenlétét, hogy dulakodni kezdtek velük.

hvg.hu hvg.hu


A hatalom médiája kontra sajtószabadság
 

A hatalom médiája kontra sajtószabadság

Miközben a magyar nemzet a sajtó szabadságát és a cenzúra eltörlését kívánta első helyen 1848-ban, a nemzeti együttműködés a felülről irányított és öncenzúrázott köztévé elindításával készül sajtótörténelmet írni március 15-én.

M. László Ferenc M. László Ferenc