Olasz lapok is cikkeznek a magyar EU-elnökségről és a médiatörvényről
A magyar uniós elnökségről - érintve a médiatörvény és a válságadó kérdését - cikket közölt a milánói Corriere della Sera és a torinói La Stampa is.
A magyar uniós elnökségről - érintve a médiatörvény és a válságadó kérdését - cikket közölt a milánói Corriere della Sera és a torinói La Stampa is.
A francia kormány szóvivője kedden közölte: Franciaország azt szeretné, hogy "módosítsák" az új magyar médiatörvényt. Az AFP hírügynökség ismertetése szerint azt is mondta, hogy a törvény szövege, amelyet már mások is bíráltak az Európai Unióban, "a sajtószabadság súlyos csorbulását" jelenti.
Veszélyben a sajtószabadság – legalábbis ezt állította nyolc évvel ezelőtt, a Medgyessy-kormány hivatalba lépését követően Orbán Viktor, aki Mádl Ferenc akkori államfőnek panaszkodott, amiért szerinte a magyar sajtó szabadságát sorozatos támadások érték. Az elmúlt nyolc évben gyakori volt a csörte az ellenzéki sajtó és a hatalom között.
Hétfői számában mindkét lap teljes címlapján tiltakozik az új médiaszabályozás ellen.
A Beszélő című politikai és kulturális folyóirat december 22-én, a tíz éve elhunyt Petri György születésnapján, a sajtószabadság védelmében felolvasóestet tartott. Január elsején, a magyar EU-elnökség első napján a médiatörvény kapcsán újabb beszélgetésre kerül sor kortárs magyar írók, költők részvételével.
Nem az a gond a magyar médiahatósággal, hogy rajta tartja a szemét a közszolgálati médiumokon és figyeli a magántévék és rádiók műsorait, hanem az, hogy a napi- és hetilapokra is kiterjed a figyelme – mondta a Népszavának a ZDF német közszolgálati televízió bécsi irodavezetője.
Az elsöprő erejű médiatörvény a sajtószabadságot fenyegeti Magyarországon - állítja az Amnesty International Magyarország (AI) pénteki közleményében.
Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter a dpa német hírügynökségnek csütörtökön adott interjújában úgy fogalmazott: az Európai Unió demokratikus alapelveivel "összeegyeztethetetlennek" nevezte az új magyar médiatörvényt.
Werner Hoyer, a német külügyminisztérium államminisztere szerint a médiatörvény "nem vet jó fényt a közelgő magyar EU-elnökségre".
Egymillióan a magyar sajtószabadságért - ezzel a címmel csináltak egy Facebook-oldalt, melynek célja, hogy közölje a sajtóban "letiltott írásokat, érdekes eseményeket és történéseket", megosztva azokat egymillió emberrel.
A venezuelai törvényhozás a műsorszórásra vonatkozó szabályokhoz hasonló előírásokat vezetett be az interneten megjelenő tartalmakra, korlátozva bizonyos online üzenetek megjelenését.
Pár százan vettek részt a médiatörvény elleni tüntetésen - írja a Hírszerző.
Kritizálni, véleményt nyilvánítani továbbra is lehet, ez mindenkinek szíve joga, állítja L. Simon László fideszes politikus, a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke a hvg.hu-nak adott interjúban. Szerinte a médiahatóság szankcionálásának a bulvársajtó lesz a címzettje, amely „folyamatosan közöl olyan rágalmakat, hazugságokat, amelyeknek semmi közük sincs a valósághoz”.
Nem kizárólag a várható cenzúra elleni tiltakozásként, netán a sajtószabadság már megvalósult sérelmének jelzéseként vetik be a nemzetközi sajtóban immár több mint két évszázada a fehér címlapot – derül ki e protestmódszer vizsgálatából.
A jelenlegi formájában az elektronikus, a nyomtatott és az online média egységes szabályozásával az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-normáit sérti a parlament előtt lévő médiatörvény - állt az EBESZ sajtószabadság-képviselőjének csütörtökön nyilvánosságra hozott, szokásos negyedéves jelentésében.
A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat általános vitájának jegyzőkönyvét olvasgatom az Országgyűlés honlapján. Tanulságos. Másoknak is ajánlom. Azt mondja Gulyás Dénes, a Fidesz képviselője a kulturális bizottság többségi véleményét ismertetve. „Európai példák igazolják, hogy a közszolgálati tévé elnökeit a kormány jelöli ki. Az új törvény tehát annak a normális helyzetnek a visszaállítása, amelyet a szocialista-liberális kormányoknak sikerült eltorzítani.”
A Freedom House bírálja az új magyar médiatörvény-tervezetet.
Debreczeni József közíró bemutatta Húsz év című új kötetét. A könyvbemutatón Gyurcsány Ferenc is részt vett.
A médiatörvény-tervezetben kialakított hatósági jogkörök erősen korlátozzák a sajtó- és véleményszabadságot az újságírószövetség szerint.
Lépésről lépésre és érdemi ellenállás nélkül számolja fel a Fidesz-KDNP a sajtószabadságot. A legújabb törvénytervezet az írott sajtót is a mindenható médiahatóság felügyelete alá helyezi.