Windisch Judit Itthon

Hazafias tesióra: a tanterv részévé válik az alattvalóképzés?

Meglóduló fantáziával akár a sorkatonaság visszaállításának előkészítését is bele lehet látni abba a kormányzati tervbe, amely hazafias és honvédelmi elemekkel dúsítaná a testnevelésórákat. Arra egyelőre nincs válasz, hogy miként történik mindez, a tanárokban mindenesetre rossz emlékeket idéz a felvetés.

MTI Itthon

Kövér szerint azért még közpénz, ami az MNB-alapítványoknál van

Kövér László egy interjúban azt mondta, szerinte igenis közpénz, amit az MNB-alapítványok kezelnek. Azt is mondta, az oktatásban ki kell iktatni a fékeket, és hogy ő személy szerint támogatná a kötelező sorkatonai szolgálat újrabevezetését, de ma nem olyan a helyzet, hogy ezt fel lehessen vetni.

Dercsényi Dávid Itthon

„Ehhez profik kellenek” – Minek feltámasztani a sorkatonaságot?

Miután az Európai Unió több országában továbbra is él a sorkatonai szolgálat, megpróbáltuk végigvenni, miként lenne értelme önkénteseket bevonni a honvédelembe. Magyarországon hiányzik a jó háttér az önkéntes rendszerhez, kockázatai viszont annál inkább vannak.

hvg.hu Itthon

„Ennyi!”: Deutsch is elmondta a magáét a sorkatonaságról

A Fidesz 2004 júliusában kiadott közleményét posztolta ki Facebook-oldalára Deutsch Tamás a sorkatonasággal kapcsolatban. Ebben egyebek mellett azt írják, hogy a párt akkor is a sorkatonai szolgálat végleges eltörlése mellett foglalt állást. Az európai parlamenti képviselő a poszthoz egyszavas megjegyzést fűzött: „Ennyi!”.

hvg.hu/MTI Itthon

Orbán: Nem lesz sorkatonaság

Nem lesz kötelező sorkatonai szolgálat Magyarországon, mondta Orbán Viktor vasárnap a köztelevízió kérdésére.

hvg.hu Világ

Visszaállítják a sorkatonaságot Litvániában

Korlátozott létszámmal ugyan, de visszaállítják a sorkatonaságot Litvániában, a tervek szerint az év végétől – jelentették be kedden. Az egyre erősödő orosz haditevékenységgel indokolták ezt.

hvg.hu Itthon

Áder János beperelte az Indexet és Vágvölgyit

Ahogyan ígérte, Áder János beperelte Vágvölgyi B. Andrást, mivel utóbbi a Facebookon tett közzé egy, a köztársasági elnökről szóló, de általa cáfolt katonatörténetet. Az államfő a Vágvölgyi szövegét lehozó Indexet is beperelte.

MTI Világ

Kötelező sorkatonaságot vezetnek be a szíriai kurdok

Kötelező katonai szolgálatot vezettek be a kurdok szíriai területükön a férfiaknak, hogy vissza tudják verni iszlám szélsőséges erők támadásait. A törvényerejű rendeletet csütörtökön jelentették be kurd tisztségviselők. Az előírás szerint minden felnőtt kurd férfi fél évet köteles úgynevezett önvédelmi szolgálatban tölteni.

hvg.hu Tech

Kamu a sorkatonaság visszaállítását megíró weboldal

Hoaxgyár - nagyon röviden így foglalható össze a sorkatonaság visszaállításáról író weboldal. Az üzemeltetés és a néhány hetenként befektetendő 10 perces munka mögött van logika, főleg üzleti.

hvg.hu Itthon

A Haza és Haladás alapítója szerint szükséges lehet a sorkötelezettség visszaállítása

„A profitszempontok primátusának hangsúlyozása nem tartható a demokratikus társadalmakban” – fogalmazott a Magyar Narancs Online-on vezetett blogjában Felcsuti Péter azzal kapcsolatban, hogy a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlésével a honvédelmi feladatokat alapvetően a piacra bízták, de a 2008-ban kirobbant válság miatt szerinte alapvetően változott a helyzet.

hvg.hu Nagyítás

Hende Csaba azt üzente, elfogyott a regimentje - Nagyítás-fotógaléria

Hende Csaba honvédelmi miniszter javaslatára az Országgyűlés napirendjére tűzte a hadkötelesek összeírásáról is szóló törvénytervezetet, melyben lehetőség nyílik arra, hogy rendkívüli állapotban automatikusan, megelőző védelmi helyzetben pedig az Országgyűlés döntésével újra bevezessék a hadkötelezettséget. A tárcavezető szerint ennek teljesítésére a katonai igazgatás szerveinek fel kell készülniük, és ennek része lesz a nagykorú, Magyarországon élő állampolgárok törvényben szabályozott adatainak nyilvántartása. Ennek érdekében a jogszabály 2012. január 1-jével létrehozza a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságát, a honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szervét. Bár a HM szerint nem lesznek, mi felidézzük, hogyan is zajlott a sorozás és a bevonulás annak idején.

1 2
Egy jól megírt szerződés elég, hogy ne kelljen adózni a föld bérbeadása után

Egy jól megírt szerződés elég, hogy ne kelljen adózni a föld bérbeadása után

Senyei György: "A bíróságoknak a kritikával együtt kell élniük"

Senyei György: "A bíróságoknak a kritikával együtt kell élniük"

Olaszországban meghalt az első koronavírus-fertőzött beteg

Olaszországban meghalt az első koronavírus-fertőzött beteg

Új javaslat bemutatásával folytatódhat az uniós költségvetési vita

Új javaslat bemutatásával folytatódhat az uniós költségvetési vita

Nyelőcsőbe vezetett lélegeztető cső miatt halt meg a beteg, az orvos 1,2 évet kapott

Nyelőcsőbe vezetett lélegeztető cső miatt halt meg a beteg, az orvos 1,2 évet kapott

Csak péntekenként repül már az Air China Budapestre

Csak péntekenként repül már az Air China Budapestre

Megrohanták az újságírók Orbánt az uniós csúcs sajtótermében – fotó

Megrohanták az újságírók Orbánt az uniós csúcs sajtótermében – fotó

Egy jól megírt szerződés elég, hogy ne kelljen adózni a föld bérbeadása után

Egy jól megírt szerződés elég, hogy ne kelljen adózni a föld bérbeadása után

Tordai Bence feljelenti Dúró Dórát és Horváth Lászlót

Tordai Bence feljelenti Dúró Dórát és Horváth Lászlót

Már két halottja van a koronavírusnak Olaszországban

Már két halottja van a koronavírusnak Olaszországban

A fóti gyerekközpont bezárásáról rappelt annak egy fiatal lakója: megbüntették a fiút

A fóti gyerekközpont bezárásáról rappelt annak egy fiatal lakója: megbüntették a fiút

A címlapról ajánljuk
Kim Dzsong Un tud élni – egy diktátor családja és egyéb furcsa hobbik

Kim Dzsong Un tud élni – egy diktátor családja és egyéb furcsa hobbik

Hiába éhezik több millió ember Észak-Koreában, a távol-keleti országot vaskézzel irányító Kim Dzsong Un semmit sem tagad meg magától és szűkebb környezetétől. Most éppen az szivárgott ki, hogy drága lovakat vásároltatott magának Oroszországból, s arra is fény derült, miképpen kényezteti családját.