Sulyok Tamás: Minden jogász számára világos, hogy az államfőnek nincs politikai felelőssége

Interjút adott a Mandinernek a volt köztársasági elnök, amelyben többek közt értékelte a saját elnöki ciklusát, reagált azokra a jobboldali hangokra, miszerint megfutamodott, és fontosnak tartotta elmondani azt is, a törvényi kötelezettségnek tett eleget, amikor feleségével együtt beköltözött az elnöki rezidenciára, de egyikük sem szeretett ott lakni.

  • HVG

„Számomra a jövő mindig egy titkokkal teli totalitás volt, most is így tekintek rá, bizalommal és várakozással” – mondta Sulyok Tamás volt köztársasági elnök a Mandinernek adott interjúban, aki már a beszélgetés elején fontosnak tartotta megjegyezni, törvényi kötelezettség volt beköltözni az elnöki rezidenciára, de sem ő, sem a felesége nem szeretett ott lakni.

Sulyok szerint a miniszterelnök kevésbé a meggyőzés, mintsem a fenyegetés erejével próbálta őt rávenni a lemondásra. Úgy véli, nem igaz, hogy nem szólalt meg bizonyos politikai ügyekben, hiszen mint mondta, „a gyermekvédelmi ügyekben közleményt is adtam ki” és „megnyilvánultam a választási kampány hangnemének kérdésében is”.

Bár szerinte nem is az a lényeg, hogy megszólalt-e, ugyanis „minden jogász számára világos, hogy az államfőnek nincs politikai felelőssége”.

A volt köztársasági elnök arról is beszélt, szerinte az elmozdításával „megszűnt a jogállam Magyarországon”, ugyanis úgy véli, ez a folyamat alkotmányellenes volt, majd kifejtette, miért telt öt napjába, mire meghozta azt a döntést, hogy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását.

A fideszes újság megkérdezte arról is, mit szól hozzá, hogy a Reuters a távozását úgy tálalta, hogy „ledőlt Orbán Viktor egyik hatalmi bástyája”. Sulyok szerint ez „abszolút nem észszerű megállapítás”, majd azt mondta:

Lehet itt tréfálkozni azzal, hogy kinek a bástyája dőlt le, meg hogy ki kinek a »bábja«, de az alkotmányjog nem vicc!

Sulyok szerint Magyar „határozott politikai karakterrel rendelkezik, konkrét politikai koncepció mentén halad, de a jogi meg­fontolások kevésbé érdeklik”. Arra a kérdésre, hogy őt is felköszöntené a Facebookon, ahogyan tette azt Orbánnal, titokzatosan csak azt mondta: „Ha jól tudom, az új kormányfő márciusban ünnepli a születésnapját, ha hivatalban maradhattam volna, kiderült volna. Nem rajtam múlt.”

Sulyok az interjúban értékelte a saját elnöki ciklusát, reagált azokra a jobboldali hangokra, miszerint megfutamodott, elárulta, hogy csalódott-e a Velencei Bizottságban, és megtudhattuk azt is, hogyan látja a magyar közélet és a társadalom állapotát.

Sulyok Tamás szombat kora este jelentette be, hogy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását, megbízatása a törvény kihirdetését követő napon szűnt meg, így hétfő éjféltől már nem ő a köztársasági elnök. A helyét ideiglenesen az Országgyűlés elnöke, Forsthoffer Ágnes vette át.

Sulyok elnökségének megrázó, kínos és abszurd pillanatait ebben a cikkben szedtük össze:

Aki az aranygaluskában találta meg a nemzet egységét – Sulyok Tamás elnökségének megrázó, kínos és abszurd pillanatai

Nem tekintette magát politikai szereplőnek, de rajongói levelet írt Orbán Viktornak és nem volt hajlandó találkozni Magyar Péterrel. Két pápát is meglátogatott, huszárokat mutatott a kínai elnöknek és néha kicsit túl sok mindent árult el magáról. Összeszedtük Sulyok Tamás közel két és fél évig tartó elnökségének legemlékezetesebb pillanatait a borsófőzeléktől Rippl-Rónain át a szatyor fingig.

Nyitókép: HVG / Fazekas István

Hozzászólások