#szakma



Jól fizető munkák – diploma nélkül
 

Jól fizető munkák – diploma nélkül

Egy friss jelentés szerint míg az alacsony képzettséget igénylő munkahelyeknél visszaesés várható, addig globális szinten 2020-ig mintegy 45 millió olyan alkalmazottra lesz szükség, akik középfokú végzettséggel vagy szakmával rendelkeznek a Forbes írása szerint.

hvg.hu hvg.hu




Eltűnő szakmák: „Cipésznek már tanulni sem lehet
 

Eltűnő szakmák: „Cipésznek már tanulni sem lehet" – Nagyítás-fotógaléria

Hajmási Ibolya édesapja is cipész volt, ő is az lett, sőt, férjével is a kaptafa mellett ismerkedtek meg. A rendszerváltás után saját boltot nyitottak. Sokáig maguk is készítettek cipőt, de miután cipészmester férje meghalt, Ibolya már csak javítást vállal. Azt mondja, még néhány évig javítgatja a lábbeliket, aztán fiára hagyja a műhelyt. Ibolyáról ezúttal rendhagyó módon nem hagyományos fotógalériát, hanem egy hangos galériát készítettünk, amely videóként nézhető meg.

hvg.hu hvg.hu

Kihalás fenyegeti az olasz pékeket
 

Kihalás fenyegeti az olasz pékeket

Kihalás fenyegeti az olasz pékeket, fodrászokat és kőfaragókat. Összesen hatvannyolc mesterség marad utánpótlás nélkül, miközben a fiatalkori munkanélküliség Olaszországban az egyik legmagasabb - állítják a Confartigianato kézműipari szövetség adatai

MTI MTI

„Túl jól néz ki ehhez a munkához”
 

„Túl jól néz ki ehhez a munkához”

A vonzó külső csökkenti annak esélyét, hogy egy csinos nő egy férfiasnak mondott szakmában el tudjon helyezkedni - derül ki egy tanulmányból, amelyről internetes oldalán a Reuters is beszámol.

hvg.hu hvg.hu

Mi lesz a kereskedelmi szakmákkal?
 

Mi lesz a kereskedelmi szakmákkal?

A Bajnai-kormány egyik utolsó intézkedéseként a kereskedelmi szakmák egy részénél eltörölték a végzettségi követelményt; a szakszervezetek szerint a lépés leértékeli az érintett szakmákat, és csak a nagy hipermarketek érdekét szolgálja, a kereskedők szerint viszont az új előírások megfelelnek a piaci gyakorlatnak - írja a Népszabadság hétfői számában.

MTI MTI



Újszerű munkahelyteremtés
 

Újszerű munkahelyteremtés

Nyugati mintára hazai sajtút-állomásokból álló hálózat kiépítését tervezi a Kis-, Közép- és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete. A sajtút kiépítésének célja a sajtkészítő szakma megismertetése mellett új munkahelyek teremtése.

unknown unknown

Ha a HR-esek mesélnének...
 

Ha a HR-esek mesélnének...

Nem könnyű szóra bírni a HR-eseket, különösen, ha kényes témáról van szó. Ami nem működik jól egy vállalatnál, arról inkább nem beszélnek. Szakmai berkekben is tudják, azért hiányoznak itthon a gyakorlati, tudásmegosztó fórumok, mert a HR-esek többsége egymással szemben sem elég nyílt. Mi lehet ennek az oka?

unknown unknown

Mennyit keres egy pályakezdő gépészmérnök és egy ügyvéd?
 

Mennyit keres egy pályakezdő gépészmérnök és egy ügyvéd?

Ötödik éve jelenik meg a HVG felsőoktatási rangsorokat is tartalmazó különszáma. Az idei kiadványban többek között az Állami Foglalkoztatási Szolgálat bér- és fizetési adatai alapján a pályakezdők béréről - szakmánként -, a diplomásbérek szóródásáról is informálódhatnak az olvasók.

hvg.hu hvg.hu

Mennyit keres egy pályakezdő tanár és egy fodrász?
 

Mennyit keres egy pályakezdő tanár és egy fodrász?

Magyarországon alacsony a presztízse a szakmunkásképzésnek, a hozzáértők szerint ráadásul a szakiskolák ontják a képzetlen tanulókat. Diplomásokból túlkínálat van. Ugyanakkor, ha összehasonlítjuk egy pályakezdő tanár, vagy jogász fizetését mondjuk egy versenyszférában elhelyezkedő szobafestő-mázolóéval, megdöbbentő különbségekre bukkanunk.

hvg.hu hvg.hu

A tíz legjobban fizető szakma
 

A tíz legjobban fizető szakma

Mennyit keresnek az altatóorvosok, a szülészek, az ügyvédek vagy a multicégek értékesítési igazgatói Amerikában? Dollárszázezrekben mérve mekkora eltérés van a nagyágyúk és az átlagos keresetűek bérezése között? Íme, egy újabb amerikai toplista, amelyet internetes oldalán a CNNMoney.com is közölt.

hvg.hu hvg.hu

Átképző tanfolyamokat indítanak munkanélküliek számára
 

Átképző tanfolyamokat indítanak munkanélküliek számára

Szeptemberben több mint 50 szakmában indulnak átképző tanfolyamok a fővárosban és Pest megyében élő munkanélkülieknek, 3000 embernek teremtve ezzel nagyobb esélyt új állás megtalálásához - közölte a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgató helyettese.

MTI MTI


A legmegbecsültebb szakmák: kiben bíznak a magyarok?
 

A legmegbecsültebb szakmák: kiben bíznak a magyarok?

A magyarok leginkább a tűzoltókban, a postásokban és a pedagógusokban bíznak, legkevésbé pedig az újságírókban és a politikusokban. A tavalyi évhez képest a legnagyobb bizalomvesztést a bankárok szenvedték el - mutatta ki a GfK legújabb kutatása.

MTI MTI