Katonák érkeznek a suliba: elkezdődik a honvédelem tantárgy próbaoktatása
A tárgyat tanító tanároknak katonai egyenruhában kell megjelenniük.
A tárgyat tanító tanároknak katonai egyenruhában kell megjelenniük.
MTI
MTI
hvg.hu
Tovább pörög a népnemzeties romantika, ezúttal a huszárság visszaállítását jelentette be a honvédelmi miniszter – de hogy ez mi lesz, arról pontos információt még nem adott, csak annyit, hogy azért nem lovon fognak harcolni.
MTI
MTI
hvg.hu
Miután hírek kezdtek el keringeni arról, hogy a honvédelmi kirúgási hullámban szerepe volt a Századvégnek is, az állítólagos történet a rendőrségen landolt. A nyomozók friss határozatából az olvasható ki, hogy érdemi nyomozás nélkül úgy döntöttek, hogy nem áll fenn bűncselekmény gyanúja. Megkérdeztük a Honvédelmi Minisztériumot az ügyről.
A legjobban tanuló kadétok akár havi 67 ezer forintot is kaphatnak.
hvg.hu
A honvédelmi miniszter 737 ezres bruttóval csábít az új Lynx páncélost is majd használó zászlóaljba katonákat – a BKV-nál a járművezetők átlagbére ettől csak 7 ezer forinttal marad el.
MTI
MTI
hvg.hu
A részletekről még egyeztetnek a honvédelmi miniszterek.
MTI
MTI
hvg.hu
Újabb kapukat zárt be a külföldi szerencsejáték-szervező cégek előtt az állam, ám a szabályok egyelőre kicselezhetők. A Fidesz-kormány továbbra is inkább a profitszerzésre koncentrál a játékosok védelme helyett.
Az 1456-os nándorfehérvári győzelem résztvevőinek katonaerényeire Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint “mi, mai magyarok is támaszkodhatunk”.
hvg.hu
Az új Airbus helikopterek átadóján a honvédelmi miniszter nem ejtett szót a tragédiáról.
hvg.hu
Szalay-Bobrovniczky Kristóf írta alá a 2032-ig szóló szerződéshosszabbítást az F1 jogtulajdonosával.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf alighanem azt remélte, a román média képviselője majd nem fogja érteni, amikor megkérdezi a tanácsadóját, kell-e neki románoknak is nyilatkoznia.
hvg.hu
Kamikázé drónok beszerzésére büszke a honvédelmi miniszter.
hvg.hu
A legfőbb ügyész a rendőrségre továbbította a DK-s Vadai Ágnes írásbeli kérdését, amely a “fiatalítási hullámban” kirúgott őrnagy esetét érintette. Ugyanennek az áldozata lett egyébként az április végén leváltott volt vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz is, akit június végén távolítottak el a seregtől.
hvg.hu
Miért kínál eladásra titokban több száz új, nem használt terméket, lapradiátorokat, gázkazánokat és bojlereket feleslegessé vált áruként, így áron alul a honvédelmi tárca egyik cége, ráadásul titoktartási nyilatkozat aláírása mellett – erről kérdezi a DK-s Vadai Ágnes a honvédelmi minisztert. A HM később közölte, hogy a kérdezett, az értékesítésről szóló levelet nem is a HM cége írta, valószínűleg az egy csalás, hamisítvány.
hvg.hu
Ruszin-Szendi Romuluszt április végén váltotta le a miniszter a honvéd vezérkar éléről, június végén pedig a honvédségtől is távozott – tudta meg a hvg.hu. Sokáig úgy volt, hogy az altábornagy diplomataként folytatja, és az ankarai magyar nagykövetség vezetését bízzák rá, végül „más döntés született".
És az megvan, amikor a honvédelmi miniszter és a honvédelmi árnyékminiszter a miniszterelnök kedvenc újságja miatt csörtézik?
hvg.hu
Radnai Ádám századost, Konrád Dávid főhadnagyot és Lőrincz Tamás zászlóst a Honvédség saját halottjának tekinti, a baleset kivizsgálása még tart.
MTI
Az ügyészség kivizsgálta a honvéd vezérkari főnök “magatartását kifogásoló” feljelentést, majd bűncselekmény hiányában elutasította azt. Katonák egy csoportja azért jelentette fel Böröndi Gábort, mert úgy érezték,”szívatási” céllal, bosszúból küldte őket kiképzésre. A vizsgálat szerint, ha így is érezték, a gyakorlat NATO-kompatibilis volt, a dandártábornok pedig nem élt vissza a helyzetével.
A honvédelmi miniszter által gründolt Magyar Vagon megszerezte a MÁV-tól a Szolnoki Járműjavítót is, az oroszok kiszállása után pedig egyedül teljesíti a teljes, egymilliárd eurós egyiptomi kocsimegrendelést. A forrást az állami Eximbank biztosítja.
Váratlan és furcsa „kiképzésre” küldtek több katonát Böröndi Gábor vezérkari főnökként tartott első vezetői értekezlete után, méghozzá „szívatási” céllal, bosszúból – ez jutott el Vadai Ágneshez, a Demokratikus Koalíció politikusához. A hvg.hu is kérdezte a vezérkari főnököt és a tárcát is – utóbbi válaszolt. Eszerint Böröndi valóban gyakorlatot rendelt el, abban összesen 600-an vettek részt.