szerző:
hvg.hu

A szekta magyar tagja elismerte, hogy meggyilkolt egy idős nőt.

A rendőrség szerint nagyjából tíz áldozata lehetett annak a háromfős boszorkányszektának, amelynek a tagjai között egy magyar nő is volt. A Boszorkány Trióként emlegetett osztrák szekta nevéhez több gyújtogatás és egy haláleset is fűződik. A Blikk most újabb részleteket közölt a társaság működéséről és a magyar nő hátteréről.

A lap azt írja, hogy a táraság megtisztulást, valamint átkok levételét ígérte jómódú egyedülálló nyugdíjasoknak. Az átkok levételéért több mint egymillió eurót csikartak ki az idősektől.

A szekta vezetője a 47 éves Margit T., tagja volt még a 61 éves Melitta O., valamint a 43 éves magyar H. Barbara, akit maguk között egyszerűen „Ungarinnak” neveztek.

A magyar nő letartóztatása után elmondta, hogy régóta működött a szektavezér jobbkezeként, és hogy Margit T. szigorú rendszert alakított ki, kinézte az időseket, akiknek a fejét telebeszélték azzal, hogy félniük kell különböző átkoktól, szerencsétlenségektől – írja a Blikk.

A Bors úgy tudja, hogy a magyar nő bevallotta, ő ölte meg azt a 72 éves nyugdíjast, akinek a holttestét október 19-én Villachban találták meg. Az idős nőt puszta kézzel fojtották meg.

A szektavezér azt állítja, hogy húsz éve agyműtétje volt, azóta pedig hangokat hall, amelyek megmondják, mit tegyen. A nő és férje is munkanélküli, a házukon 220 ezer euró jelzálog volt, egy ismerősük pedig 320 ezer euróval tartozott nekik.

H. Barbara elvált, egy hatéves gyereke van, korábban annak a 95 éves nőnek a betegápolójaként dolgozott, akinek a házát felgyújtotta. A 72 éves nő meggyilkolásán kívül négy tűzesettel vádolják a társaságot, de valószínű, hogy több haláleset is hozzájuk köthető – írja a Blikk.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Mercedes-AMG C 43 Coupe-teszt: ez nem a bikanyakú izomautó

Mercedes-AMG C 43 Coupe-teszt: ez nem a bikanyakú izomautó

Visszaszólt az MTA a gazdálkodását számonkérő Magyar Hírlapnak

Visszaszólt az MTA a gazdálkodását számonkérő Magyar Hírlapnak

Karácsony és Horváth első előválasztási vitája: A Fidesz meg fog bukni

Karácsony és Horváth első előválasztási vitája: A Fidesz meg fog bukni

Videókkal bizonyítaná az Apple: az új iPad Próval minden más

Videókkal bizonyítaná az Apple: az új iPad Próval minden más

Félbeszakadt egy előadás a Nemzeti Színházban vasárnap

Félbeszakadt egy előadás a Nemzeti Színházban vasárnap

Józan érveléssel nem lehet megfékezni a populisták által is heccelt sárgamellényeseket

Józan érveléssel nem lehet megfékezni a populisták által is heccelt sárgamellényeseket