Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#szemműtét

hvg.hu Instant tudomány

Kevés beteg tud erről a szemműtétről, pedig fontos lehet

Két műtét helyett már egy műtéttel gyógyíthatók azok a betegek, akiknek a szürkehályog mellett más, úgynevezett „hátsó szegmenst érintő” betegségük is van, amely rontja az éleslátást – erre hívta fel a figyelmet Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója.

MTI Instant tudomány

Évi 70 koraszülött babát mentenek meg a vakságtól a Semmelweis orvosai

Egyedülálló módon végzik a koraszülöttek szemészeti szűrését a Semmelweis Egyetem (SE) Szemészeti Klinikája és a Peter Cerny Alapítvány közös, Csecsemő-Szem-Mentő Programjának keretében – olvasható az egyetem honlapján. A program keretében évente hetven gyermek látását mentik meg. Az együttműködés lényege, hogy nem az újszülöttet utaztatják a vizsgálatra, hanem az intézmény orvosai jutnak el a babához a Cerny Alalpítvány segítségével.

hvg.hu Sport

Balotellit meg kell műteni

Az olasz válogatott játékosa megunta a kontaktlencsét, ezért elhatározta, hogy megműtteti a szemeit. Ezzel nem kis gondot okoz edzőjének, Roberto Mancininek, hiszen csatárposzton így igen gyenge lesz csapata a hétvégi QPR elleni mérkőzésen.

MTI Plázs

Szemoperáció óvhat meg a csípőműtéttől

Az idős emberek gyakran azért esnek el és szenvednek súlyos csonttörést, mert a lassan, de visszafordíthatatlanul kifejlődő szürkehályog miatt rosszul látnak. Amerikai kutatók vizsgálata egyértelműen bizonyította, hogy a szemészeti beavatkozás megelőzheti a súlyos, több órás csontműtétet.

MTI Világ

Megsérült egy magyar bányász Spanyolországban

Súlyos munkabalesetet szenvedett szerdán Spanyolországban egy magyar bányacég munkatársa, megsérült az arca - jelentette a Diario de León című napilap internetes kiadása. Az értesülést megerősítette Tóth Vilmos gijóni tiszteletbeli konzul.

1 2
Váratlan újdonság az MWC-n: hatalmas levehető objektíves kamerás mobillal sokkol a Xiaomi

Váratlan újdonság az MWC-n: hatalmas levehető objektíves kamerás mobillal sokkol a Xiaomi

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Donald Trump: Zelenszkij a legrosszabb nyilatkozatot tette

Donald Trump: Zelenszkij a legrosszabb nyilatkozatot tette

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

A címlapról ajánljuk