Álprofilok mögé rejtőzött egy férfi, így szerzett intim fotókat kislányoktól
A férfi 10 és 13 év közötti lányokat zsarolt meg.
A férfi 10 és 13 év közötti lányokat zsarolt meg.
A volt producert egy 1996 nyarán történt ügy miatt vennék elő.
A gyanú szerint egy padon nyúlt magához és a nemi szervét mutogatta.
A 2014-ben történt eset során az egyik felvonuló provokatívan lépett fel egy ellentüntetővel szemben, majd akarata ellenére fogdosni kezdte.
Az 52 éves férfit két éve ítélték el, ő azonban nem vonult be, hanem a Mátrában bujkált.
A lelkész szerint csak "ingerülten kérte számon a nőt".
Könnyű testi sértéssel és szeméremsértéssel vádolják a lelkészt.
Az ügyészség nem kérte a tárgyalás megtartását, most Donáthnak kell döntenie, él-e ezzel a jogával.
Az ügyészség indítványozta a letartóztatását.
S. B. Ahmad egy belvárosi török étteremben mutogatta a nemi szervét, később az utcán nőket fogdosott, csókolgatott.
A hivatásos őrmester kocsijából kiszólva kért útbaigazítást nőktől, miközben a nemi szervét mutogatta.