Szeretettel Pozsonyból: Annyira izgalmas a helyzet Szlovákiában, hogy egy Netflix minisorozatot is érne
Azt persze csak akkor lehetne leforgatni, ha volna olyan rendező, aki értelmezni tudná, hogy mi történik. És még nincs vége.
Azt persze csak akkor lehetne leforgatni, ha volna olyan rendező, aki értelmezni tudná, hogy mi történik. És még nincs vége.
Molnár Norbert (Pozsony)
Nagytekintélyű főszerkesztők vesztették el állásukat Ausztriában, többükről kiderült, hogy saját előnyök reményében, megengedhetetlenül összefonódtak a politikai elittel.
India globális játékos akar lenni, és Narendra Modi miniszterelnök ennek jegyében lép fel a nemzetközi színtéren, például az ukrajnai háború kérdésében. Ez a belpolitikában is hasznot hoz neki, így a Nyugat nemigen számíthat arra, hogy egyhamar megszabadul tőle.
Köves Margit
Két aktuális esemény is megidézte a hat évvel ezelőtti brüsszeli terrortámadást, melynek utórezgései máig is hatnak.
Vértessy Péter / Brüsszel
Az erdélyi magyarok nem kis hányadára jellemző az a hozzáállás, melyben egyszerre érzik magukat legyőzöttnek és átvertnek, egyben hatalmasnak és pompásnak, írja szerzőnk. Erre egy aktuális politikai esemény világít rá.
Demény Péter
A szlovákiai önkormányzati választásokon iszonyatos verést kapott a nagypolitika. A választáson elinduló parlamenti képviselők 77 százaléka nem jutott be a helyi képviselő-testületekbe, vagy nem lett polgármester, esetleg megyei vezető. A magyar pártok összefogásából született Aliancia-Szövetség a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint jól áll, de úgy tűnik, törékeny ez az egység.
Molnár Norbert
A Magyar Nemzeti Tanács a vajdasági magyar politizálás sikertörténeteként indult. Az első, 2010-es választáson még öt lista versengett a magyar szavazatokért.
Kókai Péter
Egy bizarr, groteszk fordulatokban is bővelkedő történet rázta meg az osztrák kulturális életet. Végy egy neves és tekintélyes művészt, egy rég elhunyt festővilágsztárt, egy festményt, amely pont úgy néz ki, mintha valódi lenne, és máris kész a rejtő jenői történet. Szeretettel Bécsből.
Indiában már ünneplik Petőfi Sándor születésének két hónap múlva esedékes 200. évfordulóját, és ebből az alkalomból Háy János író és Rozs Tamás csellista - kis túlzással - végigturnézta a hatalmas országot egy különleges programmal, nem mellesleg bejárták Mumbai bádogvárosának ruhamosó negyedét.
Köves Margit
Az, hogy Boris Johnson – mint valami Elba szigetéről visszatért és másodszor is megkoronázott brit Napóleon-imitátor – hivatalos minőségben egy darabig mégsem jön majd Brüsszelbe, számos politikust és sajtómunkást tesz boldoggá.
Vértessy Péter / Brüsszel
A Zilahon alapított kulturális helyszín, a Művészek Udvara arra példa, hogy mit érhet el egyetlen ember egy közömbös közegben, írja szerzőnk.
Demény Péter
Abban minden szakember egyetért, hogy a vajdasági magyarok száma 200 ezer alá csökkent, de a pontos számot senki sem meri megbecsülni, de a szakértők aggodalommal várják a végét.
Kókai Péter
Két és fél éve kormányoz a szlovák jobbközép koalíció, amely sorozatos problémákkal küszködik, ám az utóbbi fél év minden eddiginél komolyabb viharokat hozott, miközben fokozódó gazdasági és társadalmi feszültségek is szegélyezik a mindennapokat, írja szerzőnk.
Molnár Norbert (Pozsony)
A 2017-ben történt és 2019-ben napvilágra került Ibiza-ügy következményei máig nyúlnak. Szerzőnk annak járt utána, mi történt azóta ügy főszereplőivel, különös tekintettel a történések epicentrumában álló volt alkancellárral, Heinz-Christian Strachéval. Fordulatokban gazdag események követték egymást.
Amikor az ember megszerzi a jogsit, akkor sok mindent elfelejt, de hát egy író abból él, hogy nem felejt semmit, írja szerzőnk, aki most a vezetési engedély megszerzésének romániai finomságaiból ad áttekintést.
Demény Péter
Nagyon nincs elég albérlet és diákszállás Amszterdamban és Brüsszelben. A holland kormány már lépett, de Belgiumban egyelőre csak keresik az üdvözítő megoldást.
Vértessy Péter
Szeretettel-sorozatunk indiai „kiadása” ezúttal különleges formában, egy interjúval jelentkezik. A korábban évekig Magyarországon élő Aszghar Vadzsáhat drámaíró beszél díjnyertes színdarabjáról, mely a hatalom és a művészet viszonyáról mesél, de szó esik a szerző budapesti élményeiről és a magyar kultúrához fűződő kapcsolatáról is.
Köves Margit
Szerbia hasonló problémákkal küzd, mint a régió többi állama: emelkedő infláció, növekedő élelmiszerárak, energiaválság. Találékony, mondhatni, különös politikusi kijelentésekből itt sincs hiány, ezt bizonyítja a Szerb Nemzeti Bank vezetőjének minap tett, nagy felzúdulást kiváltó nyilatkozata.
Kókai Péter
Kormányzati káosz közeleg Szlovákiában, a koalíció fennmaradásának esélye minimális, a miniszterelnök csak tördeli a kezét. Közben itt van az iszonyatos drágulás, a háború, az energiaválság, jön a bizonytalan tél.
Molnár Norbert
Elnökválasztás lesz októberben Ausztriában. A jelenlegi államfő, Alexander Van der Bellen – őt becézik Szásának – az elmúlt évek sokszor zavaros belpolitikai helyzetében képes volt békességet teremteni és fenntartani az alkotmányos rendet. Ezt, úgy tűnik, a választópolgárok honorálni is fogják, a két nagy párt, a Néppárt és a Szociáldemokrata Párt pedig nem állít jelöltet vele szemben.