"Ez álmaim munkája" – íme a National Geographic első női elnöke
A National Geographic 128 éves történetében először van nő a vezetőbizottság élén, aki ha kell az Antarktiszig is elmegy, hogy közelről lássa a legfontosabb kutatásokat.
A National Geographic 128 éves történetében először van nő a vezetőbizottság élén, aki ha kell az Antarktiszig is elmegy, hogy közelről lássa a legfontosabb kutatásokat.
Tudta, hogy van olyan cég, amely kifizeti az alkalmazottak lombikprogramját, hogy így is segítse a családalapítást? Egy másiknál bevezették a négynapos munkahetet, megint máshol minden dolgozó külön nyaralási pénzt kap.
Több mint 500 ezer kis- és közepes vállalkozás működik Magyarországon, a munkavállalók 70 százalékát foglalkoztatva. Ebből valamivel több mint 7 ezer nevezhető feltörekvő középvállalkozásnak, amelyeknek éves bevétele meghaladja az 1 milliárd forintot. Jelentős részüknek azonban még weboldala sincs, és nem folytatnak semmilyen marketing tevékenységet.
Túl sokat kell dolgoznia, túl sok felelősséget raknak Önre, nem kap vállveregetést, csak lecseszést? Ne is csodálkozzon a cége, ha Ön nemsokára kiég. A burnout-szindróma visszafordítható, ám ha nem veszik idejében észre és nem kezelik, akkor katasztrofális következményei lehetnek.
Csökkenni látszik végre a riasztóan magas cégmegszűnési ráta, ám mindent boríthat a kft.-k kötelező feltőkésítése.
A Lindström textilipari vállalat felvásárolta a Talp-Alj Kft-t, az akvizíció tovább gyorsítja a nemzetközi cég növekedését a magyar piacon.
Hatszor annyi adat, információ érkezik a vállalatokhoz, mint öt éve. Ezek kezelése összmunkaidőt tekintve évente két hónapot vesz igénybe.
Március elsejétől Sztanó Imre, az NN Biztosító Zrt. jelenlegi értékesítési és disztribúciós ügyvezető igazgatója tölti be a cég elnök-vezérigazgatói posztját, mivel Cornelia Coman, a jelenlegi elnök-vezérigazgató az NN Csoporton belül új pozícióban folytatja.
Tavaly svájci kézbe került a Fornetti, amely nehéz évek után 10 százalékos bővülést tudott felmutatni, idén pedig a német piacot készülnek pékáruval betámadni.
Inkább külföldre menne dolgozni a magyar munkavállaló, mint vidékre. A munkahelyre való bejutásra fél, maxiumum egy órát hajlandó szánni a dolgozók többsége. A magyar munkavállalók továbbra sem túl mobilisak, harmaduk egyáltalán nem költözne el egy új állás kedvéért.
Tudta, hogy a munkavállalók fele azért mond fel, mert úgy érzi, hogy őt a főnöke emberként semmibe veszi? „Pedig jól megfizettem” – mondja csodálkozva az egyszeri vállalatvezető, és nem érti, miért mindig az a beosztottja mond fel, akit az egyik legjobb dolgozójának tart. Most szólunk: a pénz nem elég.
A cégek életének egyik legneuralgikusabb pontja a pénzügyi zárás, amely nemcsak, hogy nagyon összetett feladat, de a a cég jövőjét is jelentősen befolyásolja. Akkor is kritikus időszak ez, ha a lehető legtöbb folyamat automatizálva van, de cégek egy része még mindig inkább manuálisan, sok papírt használva vagy Excel-táblákon zár, a többség nem elégedett ezzel.
A magyar vállalatok 18 százaléka számlázott külföldre, míg az európai átlag csak 13 százalék. Nálunk többet csak a németek számláznak.
Az amerikai General Electric 5,4 milliárd dollár készpénzért eladja háztartási gép üzletágát a kínai a Qingdao Haier konszernnek.
A fogyasztók és a munkavállalók számára is egyre fontosabbá válik a cégek társadalmi szerepvállalása. Bár ebben a magánszektor jelentős szerepet vállal, a cégek többsége hiányolja a releváns adókedvezményeket.
A legnagyobb európai szoftvercég, a SAP tavalyi működési eredménye 6,35 milliárd euró volt, ami 13 százalékos növekedést jelent az előző esztendőhöz képest.
Bár tavaly elhagyta az orosz piacot, mégis növelte forgalmát és 1,1 millió autót adott el, így a legnagyobb piaci részesedésre tett szert Európában az Opel.
Állítólag 7 millió dolláros év végi partit rendeztetett a Yahoo első embere, annak ellenére, hogy a cég elég rossz évet zárt. Most az egyik részvényes támadást indított ellene és egy elég kemény hangú, a sajtó számára is megküldött prezentációval próbálja bebizonyítani, hogy a szülési szabadságon levő vezért ki kell rúgni.
Felépített egy céget, sok munkát, időt, pénzt és energiát tett bele. Most kiszállna, holnap megjelenik a vevő, holnapután irány a Bahamák – na most akkor mindenki ébredjen fel, mert ez egyáltalán nem így működik. Pedig a legtöbb vezető komoly tévhitben él, ha cégeladásról és cégértékről van szó.
A bányászat az egyik legjobban fizető szektor ma Magyarországon, míg a vendéglátásban vannak a legrosszabbul fizető állások, ráadásul ez utóbbi lehet a legfeketébb ágazat is.