#Szlovákia

„Tökös gyerekek voltunk, sokat ültünk rendőrőrsökön” – interjú a felvidéki Indiana Jonesszal

A Benes-dekrétumok alkalmazása elleni tiltakozásul önmagát feljelentő politikus, Orosz Örs egészen fiatalon lett „gerilla”, mozgalmával azért küzdött, hogy a szlovákiai magyaroknak ne kelljen félniük, ne kelljen másodrendű állampolgárokként élniük. Szerepe volt a felvidéki magyar pártok kiegyezésében, bár egyelőre a közös indulás sem eredményezett parlamenti mandátumot. HVG-portré.




Összecsapott az Európai Parlamentben a Fidesz és a Tisza

Éles hangvételű vitát tartott az Európai Parlament Szlovákia jogállamisági helyzetéről, az alapvető jogok érvényesüléséről és az uniós források esetleges visszaélésszerű felhasználásáról, ahol a Beneš-dekrétumok is szóba kerültek. A Fidesz több képviselője is felszólalt, akik az őshonos kisebbségek védelmét hangsúlyozták, és az egyébként felszólalástól eltiltott Tisza párti képviselők is szóhoz jutottak.









EUfória Brüsszelből – a volt szlovák miniszterelnökkel és a Beneš-dekrétummal indul új uniós podcastunk

Ódor Lajos európai parlamenti képviselő, Szlovákia korábbi ügyvezető miniszterelnöke szerint a Beneš-dekrétumokat halott törvényeknek kellene nyilvánítani, amelyek alapján nem lehet eljárásokat indítani. A politikus szerint a helyzet még szürreálisabbá vált, hogy börtönnel fenyegetik azokat, akik megkérdőjelezik a törvényt. Ódor Lajos új uniós podcastunk vendége volt.