#Szlovénia

Lehetne 7 százalékos a magyar növekedés?

Habár az elmúlt 10 évben Magyarország valóban erősen lemaradóban van a térségtől, ám Zsiday Viktor befektetési szakértő szerint a közgazdászok többsége jelentősen túlbecsli a hazai és a lengyel, szlovák, cseh gazdaság növekedési potenciálja között a különbséget. Szerinte az utóbbi évek kiigazításai következtében 3-10 százalékkal lehet kisebb a magyar GDP, mint a megszorítások nélkül lenne. A mostani versenyellenes, voluntarista gazdaságpolitika ellenére 2-3 százalékos GDP-bővülésre lehetünk képesek, megfelelő gazdaságpolitikával pedig akár a 7 százalék sem elképzelhetetlen Zsiday véleménye szerint.


Hasítanak a régiós repterek

A szlovén kormány egy héttel elhalasztotta a ljubljanai repülőtér privatizációs folyamatának megnyitását, mivel a közlekedésügyi minisztérium egy repülőtérrel kapcsolatos dokumentumot még nem véglegesített. Délnyugati szomszédunk kormánya idén nyárra már el is szeretné adni nyereséges és növekvő légikikötőjét. A régióban a többi repülőtér is növekvő pályán van.



Demjánék kiszállhatnak egy hatalmas buliból

A TriGránit azt fontolgatja, hogy kiszáll a szlovén főváros új busz és vasúti termináljának megépítéséből. A Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó vállalat így egy 250-300 millió eurós ljubljanai beruházásról mondana le. A cég amiatt távoznia, mivel nem sikerült megállapodni az állami szubvencióról, a szlovén vasutak vezetője szerint ugyanakkor a TriGránit csak nyomást gyakorol a kormányzatra a megfelelőbb támogatásért.


Börtönt kapott a korrupciós botrányba keveredett egykori EP-képviselő

Két és fél éves börtönbüntetésre ítélte Zoran Thaler volt európai parlamenti képviselőt a ljubljanai kerületi bíróság kedden, miután bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott korrupciós vádakban. Az ügyben eljáró bíró a szabadságvesztés mellett 32 ezer 250 eurós pénzbírságot is kiszabott a politikusra, akit öt évre eltiltott a közügyek gyakorlásától.





Tovább durvult a szlovén hóhelyzet

Rosszabbodott a helyzet a zord téli időjárás által sújtott Szlovéniában, ahol a szerdára virradó éjszaka lehullott ónos eső újabb területeken okozott fennakadásokat.


Szlovéniát leigázta a tél

Megbénította a hó és a jég Szlovéniát, fák és villanyoszlopok dőltek ki, 50 ezer háztartásban nincs áram, és több millió eurós kár keletkezett.







Lezárják a szlovén-osztrák alagutat többször is

Karbantartási munkálatok miatt több alkalommal is hosszú időre lezárják az év során a Szlovénia és Ausztria közötti Karavanke/Karawanken alagutat, a járműforgalmat terelőutakra irányítják - közölte kedden a szlovén útfenntartó társaság, a DARS.


Szlovén-horvát bankper: első fokon a horvátok nyertek

Horvát bankok első fokon pert nyertek szlovén pénzintézetek ellen a zágrábi járási bíróságon, annak ellenére, hogy Horvátország nemzetközi szerződésben vállalta az eljárás ideiglenes felfüggesztését az ügyben – jelentette kedden este a horvát köztelevízió.


Magyar Gripenek is védik Szlovénia légterét

Hende Csaba magyar és Roman Jakic szlovén honvédelmi miniszter pénteken Kecskeméten aláírta azt a megállapodást, melynek értelmében Magyarország Gripen vadászrepülőgépeivel bekapcsolódik Szlovénia légterének védelmébe. A szerződés előreláthatóan 2014 tavaszán lép életbe.


Hat új magyar-szlovén határátkelőt akarnak Orbánék

A közúti kapcsolatok átfogó fejlesztéséről, összesen hat új határátlépési pont létesítéséről írt alá kormányközi szándéknyilatkozatot Orbán Viktor magyar és Alenka Bratusek szlovén miniszterelnök pénteken a Vas megyei Apátistvánfalván.