#szociáldemokraták

Vitányi Iván: A politikai osztály utat tévesztett
 

Vitányi Iván: A politikai osztály utat tévesztett

Ha a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás idején bevezetik az alapvető szerkezeti reformokat, Magyarország fel tudott volna zárkózni a fejlett nyugati társadalmak szintjére. A politikai elit azonban reformok helyett ígérgetésekbe kezdett – állítja a 85 éves Vitányi Iván, az MSZP egyik alapítója, a Demokratikus Charta egykori szóvivője e a hvg.hu-nak adott interjúban.


Formálódik a Gyurcsány-ellenes baloldal?
 

Formálódik a Gyurcsány-ellenes baloldal?

A Szociáldemokrata Alternatíva Egyesület (SZDAE) szerdán konferenciát rendezett a Kossuth Klubban „A rendszerváltástól a szélsőségek térnyeréséig” címmel. A meghívottak között többségben voltak a különböző baloldali szervezetek képviselői, akik elhatározták: érdemi tárgyaljásokat kezdenek egy olyan, valószínűleg már csak a 2010. áprilisi országgyűlési választások után kibontakozó baloldali együttműködésről, amely elhatárolná magát az MSZP „neoliberális” szárnyától, nevezetesen Gyurcsány Ferenctől és híveitől.

hvg.hu hvg.hu

Mementó 1920: hazai koncentrációs táborok és zsidózó kampány
 

Mementó 1920: hazai koncentrációs táborok és zsidózó kampány

Kilencven évvel ezelőtt, 1920. január 25-én és 26-án választott nemzetgyűlést Magyarország. A kétnapos szavazás előtt a tiszti különítmények gyilkoltak, kormányon lévő szocdemeket tartóztattak le. Az országban heves zsidózás folyt azok részéről is, akik évekkel korábban összeugrasztották a nemzetiségeket, és így a történelmi Magyarország felbomlását idézték elő.

hvg.hu hvg.hu

A szocdemek otthagyják az MSZP-t
 

A szocdemek otthagyják az MSZP-t

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) önállóan indul a soron következő országgyűlési választásokon, az önkormányzati választásokon pedig akár közös listával a most ismét szerveződő, „történelmi”,szocdem párttal. Erről beszélt Hárs Gábor, aki az MSZP jelöltjeként szerzett mandátumot 2002-ben és 2006-ban, 2008 márciusában viszont kilépett az szocialista pártból. Ekkor csatlakozott a MSZDP-hez, ám a ciklus végéig az MSZP frakcióban foglal helyet.