Nem száll ki a Szolidaritás Bajnai szövetségéből
A Szolidaritás bennmarad az Együtt-PM szövetségben azután is, hogy megkezdődnek a tárgyalások egy közös ellenzéki lista kialakításáról – jelentette ki Kónya Péter pénteken az ATV Start című műsorában.
A Szolidaritás bennmarad az Együtt-PM szövetségben azután is, hogy megkezdődnek a tárgyalások egy közös ellenzéki lista kialakításáról – jelentette ki Kónya Péter pénteken az ATV Start című műsorában.
MTI
A Kereszténydemokrata Néppárt szégyennek tartja, hogy a magyar Szolidaritás mozgalom a "világtörténelmet formáló" lengyel Szolidaritás nevével él vissza és arculatát használja "megbotránkoztató" akcióihoz.
MTI
Csak a véleményvezérek fanyalognak szerinte azon, hogy Bajnai Gordon jelen volt az Orbán-szobor ledöntésekor. Biztos benne, hogy az Együtt-PM 15 százalék feletti eredményt ér el a 2014-es választásokon, és főnökének nagyobb tartalékai vannak a bizonytalanok táborában, mint Mesterházy Attilának. Ha viszont alacsony lesz a szavazói részvétel, akkor Orbán Viktor megint kétharmadot szerezhet, figyelmeztet. Nem akar üzengetni Gyurcsánynak, de szerinte a volt kormányfőn, korábbi főnökén múlik, beveszik-e a DK-t az ellenzéki összefogásba. Szigetvári Viktort kérdeztük az Együtt 2014 lehetőségeiről és a buktatókról.
Az Együtt-PM színeiben politizáló Karácsony Gergely személyiségi jogi pert indít Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ellen, akitől elégtételt és kártérítést vár csütörtöki kijelentései miatt.
MTI
MTI
hvg.hu
Kónya Péter a Hír24-nek adott interjújában részleteket közölt arról a nagy vihart kavart vasárnapi akcióról, amikor a Szolidaritás rendezvényén ledöntötték Orbán Viktor hungarocell szobrát. A szobor darabjait késekkel szurkálták és vuduzták a demonstrálók.
hvg.hu
Így jött létre a 2006 és 2010 közötti – akkor alulmúlhatatlannak tűnő – elborzasztó ellenzéki akciókat megszégyenítő politikai performansz.
Kormányellenes tüntetést szervez a Szolidaritás mozgalom Bajnai Gordon részvételével a Clark Ádám térre vasárnap, ahol az atv.hu szerint egy Orbán-szobrot is ledönthetnek majd.
hvg.hu
Két tüntetés is volt az Alföldi-féle István, a király ma esti bemutatója kapcsán a budapesti Papp László Sportaréna környékén. Az aréna egyik oldalán árpádsávos, a másik oldalán szolidaritásos zászlók lobogtak, ám egy idő után a szélsőjobbosok inkább átmentek a másik tüntetésre és az előadásra érkezőkhöz. Atrocitás nem történt, a tüntetések este 9 körül véget értek.
hvg.hu
Hét fővárosi választókerületben mutathatja meg az Együtt-PM pártszövetség, mit érnek a képviselő-jelöltjei. Vidéken több necces kerületben mérkőzhetnek a Fidesszel és a Jobbikkal. Összeszedtük, kiket indít Bajnai Gordon szervezete az ország 31 választókerületében.
Kovács Áron
Kovács Áron
M. László Ferenc
Gyáva népnek nincs hazája címmel volt tüntetés a budapesti Vértanúk terén. Szanyi Tibor MSZP-s politikus beszédében azt mondta: megígérheti, hogy "az orbanditáknak is lesz hol laknia" 2014-ben. Varju László DK-s politikus Bajnait és Jávort hiányolta és beszólt az LMP-nek. A rendezvényen néhány százan vannak.
hvg.hu
'Szívesen látja", és helyet biztosít az újpesti önkormányzat Bajnai Gordon és a Szolidaritás május 7-ére tervezett lakossági fórumának – közölte Wintermantel Zsolt fideszes polgármester. Közleményében azt írta, a Magyar Autóklub korábban visszavonta az engedélyt, hogy a székhelyén tartsák meg a fórumot.
hvg.hu
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, a Békemenet egyik vezetője a Facebookon jelentette, hogy elkészült kormánytámogató mozgalmuk új logója. Az új jelkép egy az egyben másolja a lengyel Szolidaritás logóját, csak a felirat és a zászló más.
hvg.hu
Lengyelországban óriási különbség van a Szolidaritás volt aktivistáinak és a volt kommunista titkosrendőrség tagjainak a nyugdíja között. Utóbbiak közül azoknak a nyugdíja, akik magas beosztásban voltak, eléri az átlagnyugdíj négyszeresét is, míg a volt ellenzékiek közül sokan szegénységben élnek.
MTI
Mintegy százan tüntettek a Parlament előtt az alaptörvény módosítása ellen, amelyet fél hat előtt megszavaztak a képviselők. A demonstrálók hat órakor elindultak a Sándor-palotához. 7 óta párszázan gyülekeznek a Dísz téren.
hvg.hu
Megalakult az Együtt 2014 Választói Szövetség – közölte Facebook-oldalán az Együtt 2014. Az új párt az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért (PM) párttal fog közösen miniszterelnök-jelöltet, listát és egyéni képviselőket állítani.
hvg.hu
A Magyar Szolidaritás Mozgalom (MSZM) szerint az ügynökakták és az állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozatala, a politikai, gazdasági közélet területén is a megtisztulást segítené elő, ezért álláspontjuk szerint felül kell vizsgálni a titkosításokat.
MTI
A Civil Összefogás Fórum szerint az Együtt 2014 Mozgalom "alattomos módon" maga mögé bújtatja Bajnai Gordont. Vitázni pedig nincs miről, mivel nem változott semmi.
hvg.hu
Nyilvános vitára hívja a Magyar Szolidaritás Mozgalom (MSZM) a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Békemenet vezetőit március 11-re, hogy a CÖF-öt tevékenységéről és anyagi forrásairól kérdezze - jelentette be az MSZM hétfőn Budapesten.
MTI
Két tüntetés is zajlott a Fidesz-KDNP kedd este kezdődő frakcióülése előtt Gyulán: az ellenzéki csoportok néhány tucatnyi képviselővel alternatív frakcióülést tartottak és petíciót adtak át a Fidesznek, a kormány mellett demonstráló Békemenet pedig több száz fős vonulást tartott a városban.
hvg.hu
"Orbánból egy is sok(k)" címmel tartanak demonstrációt a helyi ellenzéki pártok a Fidesz-KDNP gyulai kihelyezett frakcióülése idején.
hvg.hu