#szolidaritás

"Ami igazán sokkolt, a rabok közötti politikai megosztottság"

Az underground lapok és irodalmi kiadványok Lengyelországban sokkal szélesebb körben voltak ismertek, mint Magyarországon, ahol a földalatti mozgalom alapvetően a fővárosi demokratikus ellenzék szűk köréhez kötődött. A nyolcvanas években az underground célja nem is a rendszer megdöntése, hanem a meghamisított valóság állandó kiigazítása volt. A börtönt is megjárt Janusz Anderman író a hvg.hu-nak az underground mindennapjairól, az egykori ellenzék végletes megosztottságáról, a rendszerváltás "hagyatékáról" beszélt. A napfény íze. 9. rész.



Megtalálták Bajnai utódját

Bajnai Gordon lemondott az Együtt politikai tanácsának elnöki posztjáról, a helyére a Szolidaritás egyik alapítóját, Sértő-Radics Istvánt választották meg.




„Verseny legyen, ne cicaharc” – Még mindig Bajnait nyögi az Együtt

A harcos Juhász Péter? A szervezetépítő Szigetvári Viktor? A baloldali előválasztást javasló Pápa Levente? A stratégiaalkotásban meghatározó Szelényi Zsuzsa? Az Együtt keresi egyszemélyes vezetőjét, a tisztújítás vadiúj szabályok szerint zajlik a hétvégén. Az előkészületekből annyi látszik, hogy irtózatos titkolózás van, a Szolidaritás kiszorulóban a pártból, és mindenképp le szeretnék zárni a Bajnai távozása utáni poszttraumás korszakot.



Fotók: "Je suis Charlie" feliratokkal vonultak Budapesten

Kétszázan vettek részt péntek este a franciaországi terror áldozataira emlékező szolidaritási meneten Budapesten. A résztvevők EU-zászló alatt vonultak; a felszólalók szerint az európai alapértékeket támadták meg a terroristák Párizsban.



Lemondott az Együtt társelnöke

Székely Sándor indoklása szerint a Fővárosi Közgyűlésben végzett képviselő munka és a Szolidaritás mozgalom vezetése nem teszi lehetővé, hogy az Együtt elnökségében is munkát végezzen.


Conchita Wurstot méltatta az ENSZ főtitkára

Az osztrák transzvesztita előadó egy ENSZ-rendezvényen énekelt. Ban Ki Mun a bécsi rendezvényen arról beszélt, büszkén vezeti a harcot azért, hogy minden ember egyenlő legyen, függetlenül attól, hogy kicsoda vagy kit szeret. Szerinte az énekes "az emberi jogi nevelés lelkesítő pillanatává" változtatta eurovíziós győzelmét.




Gyurcsányék sem kérnek a Bajnai-párt lázadójából

Augusztus végére tolta a Szolidaritás a Kónya-ügy megoldását. Az egyesület ugyanis nyár végén dönt majd a szervezet jövőjéről, igaz, szerdai közleményükben elítélték vezetőjük, Kónya Péter Együttet bíráló szavait. A Bajnai Gordon által indított Együttet Kónya taktikázása miatt belső ellentétek feszítik, ami a párt politikusai szerint Gyurcsány Ferenc malmára hajthatja a vizet. A DK viszont elzárkózott Kónya átvételétől.



Saját mozgalmuk zsarolja be Bajnaiékat az Együtt taggyűlésén?

Forrásokat és pozíciókat szeretne magának a Szolidaritás Mozgalom az Együtt-PM-en belül, ugyanakkor Kónya Péterrel, a mozgalom vezetőjével szemben nem teljes a bizalom. A párt szombaton tart tisztújító taggyűlést, elképzelhető, hogy lesz némi konfliktus – ismét, éppen a Szolidaritás kapcsán.



Lech Walesa újra belevágna

A Szolidaritás alapítója újra aktív szakszervezeti tag szeretne lenni, mert a kapitalizmusnak "túlságosan hosszú a keze", és tenni kellene valamit a munkásokért, különösen azokért, akik a csőd szélén álló Gdanski Hajógyárban dolgoznak.



A 4K! trollkodott egyet a Millával

Elsiratta az MSZP-vel és Gyurcsánnyal lepaktáló Együtt-tagokat, a Millát és a Szolidaritást a 4K! mozgalom, még emléktáblát és koszorút is elhelyeztek.