Óriásit zuhant a PC-eladások száma, az Apple szabadesést mutatott be
Bár az elemzők szerint az év további részében világszerte nőhet a PC-eladások száma, a gazdasági válság hatásai erősen érződtek 2023 első három hónapján.
Bár az elemzők szerint az év további részében világszerte nőhet a PC-eladások száma, a gazdasági válság hatásai erősen érződtek 2023 első három hónapján.
A PotatoP nevű laptopot hobbiból rakta össze egy programozó, hogy ne kelljen állandóan töltenie a számítógépét.
Magukon érezhetik a jövőben Pintér Sándor szemét a tanárok, mivel technikai megfigyelésük lehetősége bekerül a köznevelési törvénybe. Az időzítés fenyegetőnek hat, de a szabályozás megegyezik azzal, amivel minden magyar munkavállalónak együtt kell élnie. A főnöki ellenőrzésnek vannak határai, a baj az, hogy nem egyértelműek.
A Harvard Egyetem kutatói nemrég arra jutottak, hogy azok a gyerekek, akik már 1 éves koruktól kezdve nézik a mobiltelefont, táblagépet, később a tanulásban és a figyelmük összpontosításában is rosszabbul teljesíthetnek.
Február 3-án, pénteken délelőtt 10 órakor nyitják meg Magyarország első Apple Premium Partner kereskedését a budapesti Árkád bevásárlóközpont földszintjén.
A számítógép egyik nélkülözhetetlen eleme a billentyűzet, amiből – a mobiltelefonokhoz hasonlóan – ma már igen széles paletta áll rendelkezésre. De mi a helyzet akkor, ha a büdzsé eleve szűkösebb, nekünk viszont olyan eszköz kell, ami még az intenzívebb igénybevételt jelentő videójátékozás közben sem adja be a kulcsot?
A népszerű CCleanerhez hasonló funkciókkal rendelkezik az a program, amit kifejezetten az újabb Windows-verzióval dolgozó számítógépekhez készített a Microsoft. És a legjobb: ingyenes.
Egy online esemény keretében vadonatúj Surface számítógépeket mutatott be a Microsoft. Nem olcsók, viszont remek felszereltséggel rendelkeznek.
Korlátozni kell a projektorok használatát is, ezzel pedig az a gond, hogy azt szinte minden órán használják.
Kína Hupej tartományában létrehozott szuperszámítógép olyan lesz, mintha 400 ezer nagyteljesítményű számítógép dolgozna egyszerre.
Első ránézésre a Microsoft különleges „ajándékának”, esetleg „odafigyelésének” tűnik az a kis csomag, amit postán kézbesítenek – valójában viszont csalásról van szó.
A mostanában szokásosnak mondható 30 Celsius-fok feletti hőmérsékleten már könnyen túlmelegedhetnek az eszközök, és minél melegebb van, annál nagyobb annak a veszélye, hogy a számítógép meghibásodik. A bajt intő jelek előzik meg, ilyen lehet például, ha a gép hangosabban zúg a szokásosnál, vagy ha a programok akadoznak.
Titkosszolgálatok, fedett kereskedőcégek, közvetítők és zsebimportőrök együttes erővel cselezték ki a hidegháború kereskedelmi fegyverét, a Cocom-listát. Visszafelé is elsülhet az olyan gazdasági embargó, amellyel most a Nyugat Oroszországot szorongatja.
Már a Fugaku teljesítménye se volt semmi, de az USA által gyártott Frontier még ezt is lekörözi.
Ez az új szimulátor olyan drága, hogy az árából akár egy remek autót is vásárolhatunk.
Igazi ritkaságra bukkant az az amerikai férfi, aki a nagyszülei pincéjében nézett szét egy kicsit.
Amihez eddig szuperszámítógépek kellettek, az előbb-utóbb az asztali PC-vel is megoldható lesz – vélik legalábbis amerikai kutatók.
A Basically Homeless nevű csatorna házigazdájának akkor sem kell abbahagynia a játékot, ha szólítja a természet.
Az úgynevezett szökőmásodpercek alaposan megzavarhatják a számítógépeket, de még a weboldalakat is. A Meta ezért úgy látja: jobb lenne eltörölni.
A LUMI a harmadik leggyorsabb szuperszámítógép a világon, és egyben Európa legerősebb ilyen berendezése. Tudományos áttörésekhez tervezték.