Kapitány István: Közel 2300 megawattnyi új szélerőmű építésére érkeztek pályázatok
Az elbírálás már zajlik, az első eredmények december közepére várhatók.
Az elbírálás már zajlik, az első eredmények december közepére várhatók.
HVG
Az amerikai elnök a szélerőművekről is elmondta markáns véleményét.
HVG
Németország keleti részén épült meg a világ jelenleg legmagasabb szélerőműve, amely ha beválik, megreformálhatja a szélenergia termelését.
HVG
Kiírták a szélerőművek építését segíteni hivatott pályázatot.
HVG
Szeptember elejétől október végéig nyitott a lehetőség a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére.
MTI
A társadalmi egyeztetésre bocsátott javaslat érinti a geotermikus energiát, a lakossági energiatárolókat és az okosmérőket is.
HVG
2030-ig legalább 4000 MW-nyi új szélerőművi csatlakozási lehetőséget biztosítanak.
HVG
Pont akkorára, ami a jelenlegi naperőműves termelés hatékony kiegyensúlyozásához optimális. Az első pályázatot már augusztus végén kiírják 700 megawattra, és már csak ezzel el lehet érni az Orbán-kormány 2030-ra kitűzött eredeti célját, de nem állnak meg itt.
HVG
Felméri a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal a szélenergia-piac igényeit.
HVG
A vállalat korábbi tulajdonosa úgy fogalmazott: „nem kizárólag piaci vagy klasszikus üzleti megfontolások” állnak az eladás mögött.
HVG
A tengeri szélenergia hatékonyabb kiaknázását célozza meg Kína új szélturbinája, ami egy úszó platformra épült.
HVG
A brit Hornsea-projekt szélerőművei összesen 6 GW kapacitással termelik majd az elektromos áramot. Ez jelentős mértékben járulhat hozzá az Egyesült Királyság tervéhez, miszerint 2050-re elérné a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátást.
HVG
Visszaadja az Egyesült Államok a TotalEnergiesnek a pénzt, amelyből a francia cég szélerőműparkot akart építeni.
HVG
Nemrég még korlátozták a telepítést, most ösztönzik.
A jelenleginél jóval olcsóbb, ugyanakkor rendkívül hatékony lehet az a szélerőmű, amit a japán Kjúsúi Egyetem mérnökei alkottak meg.
HVG
Olyan kompozit anyagot fejlesztettek amerikai kutatók, ami 1000 alkalommal képes az öngyógyításra.
HVG
17 helyett csak 8 járásban lehetnek magasabbak a törvényben meghatározott 130 méternél.
HVG
Hamarosan elindul a brit Dogger Bank szélfarm építésének utolsó fázisa. A számítások szerint 35 év alatt 2673 milliárdot tesz bele a brit gazdaságba.
HVG
Megindították a versenyhivatali eljárást annak érdekében, hogy a 4iG-csoportot birtokló Jászai Gellért érdekeltsége és egy ciprusi bejegyzésű energetikai vállalat megvásárolja a spanyol Iberdrola magyarországi cégét.
HVG
Vállalkozói hitel ígéretével és a repülőrajt szlogen felmelegítésével folytatódik a kampány; magas maradt az infláció; olyan szereplő készülhet szélerőműpark építésére, aki miatt már a NER-nek sem lesz baja a szélenergiával. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.