Turbinafalat készített Japán, jöhet a szélenergia aranykora

A jelenleginél jóval olcsóbb, ugyanakkor rendkívül hatékony lehet az a szélerőmű, amit a japán Kjúsúi Egyetem mérnökei alkottak meg.

  • HVG

A megújuló energia előállítására települt ipar folyamatosan fejlődik, a mérnökök világszerte teszik le az innovatív ötleteket az asztalra. Kínában például megépült a világ legerősebb szélturbinája, de jöhetnek a lapátmentes változatok is, és akkor még nem is beszéltünk a duplaturbinás megoldásról. Emellett pedig ott vannak a napelemes megoldások is, amely kapcsán épp nemrég készült el egy forradalmi újítás.

Környezetvédelmi aktivisták és szervezetek régóta követelik az energiaszektor átalakítását, amely segítene átállni a fosszilis nyersanyagokról az alternatív forrásokra. Szerencsére ezen a téren már látni az elmozdulást: globálisan a megújuló energiaforrások részesedése a villamosenergia-termelésben 2023-ban már elérte a 30 százalékot – írja az Ecoportal. A lap szerint ennek a növekedésnek a motorját a napenergia kiaknázása jelenti: 2023-ban a napenergia már kilencedik egymást követő évben lett a leggyorsabban növekvő villamosenergia-forrás.

Ahhoz azonban, hogy a globális felmelegedés elleni küzdelem sikeres legyen az kell, hogy az ipar is a zöldenergiára álljon át. A siker kulcsát a szél- és vízenergia hasznosítása jelentheti.

A lap szerint a szélenergia kiaknázása is folyamatosan növekszik, a teljes kapacitás 2024 végére már elérte az 1,2 TW-ot. A tengeri szélenergia kiaknázása egyre népszerűbb, mivel a nyílt víz felett rendkívül erős szelek uralkodnak. Ez is generálta a cikk elején említett fejlesztéseket, az iparág vezető technológiai innovátora pedig a japán Kjúsúi Egyetem.

https://hvg.hu/tudomany/20260116_ongyogyito-kompozit-anyag-repulogep-szelturbina

A mérnökök egy olyan új turbinarendszert fejlesztettek, ami merőben eltér az eddig megszokott szélerőművek kinézetétől. Valójában egy nagy turbinafalról van szó, amely méhsejtszerű elrendezésben tornyosul az óceán fölé. A kutatók számítása szerint a teljesítménye háromszor nagyobb, mint egy hasonló méretű szabványos tengeri turbináé – írja az ESG News.

A megoldás lényege a lapátok körüli burkolatban rejlik. A kialakításának köszönhetően a rotor mögött egy alacsony nyomású zóna jön létre, amelynek köszönhetően több levegő áramlik át a lapátokon, és az áramlás is gyorsabbá válik. Amikor ilyen egységekből egy falat hoznak létre, a hatás még erősebbé válik, a szél pedig felgyorsul az egységek között. Ennek köszönhetően azzal az interferenciával sem kell számolni, ami miatt a turbinákat hagyományosan több száz méterre kell egymástól elhelyezni.

A megoldás várhatóan jelentősen csökkenti majd a szélenergia hasznosításának költségeit. A jelenlegi előrejelzések szerint ezek a moduláris falak méretezésével Japán 2035-re körülbelül 70 dollár/MWh-ra (jelenlegi árfolyamon: 23 ezer forint) csökkentheti a tengeri szélenergia előállítási költségét. Mivel a fal kisebb, szabványosított lapátokat használ, csökkenti a hagyományos turbinákhoz szükséges hatalmas, speciális daruk és hajók igénybevételét is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások