Abortuszról, hitről, emberi gyengeségről, orvosetikáról szól ez az Alföldi Róbert rendezte új darab
Önkezűleg elkövetett abortusz következtében a kórházban haldoklik egy fiatal lány – innen indul az Átriumban látható Az orvos című előadás.
Önkezűleg elkövetett abortusz következtében a kórházban haldoklik egy fiatal lány – innen indul az Átriumban látható Az orvos című előadás.
Halász Péter amellett, hogy a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein első karmestere, az idei évadtól első vendégkarmester a budapesti Operaházban, és a Zeneakadémián is elkezdett tanítani. Itthoni munkái mellett arról is beszélgettünk vele, hogy milyen hatása volt a #metoo-mozgalomnak a komolyzenei világra, és miért gondolja, hogy van jövője az opera műfajának.
A Nemzeti Színház igazgatójának a lába sérült meg.
A színész, rendező élete végéig színpadon állt. Január 9-én hunyt el, 77 évesen.
Török Olgát kórházba vitték, a munkavédelmi szabályok be nem tartása miatt büntetőeljárás indult.
Horváth Lajos Ottó azt mondta, hogy a balesetben szintén érintett Szász Júliával néha felhívják egymást telefonon, Vidnyánszky Attilával azonban még nem beszélgettek a történtekről.
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyos balesetének ügyében továbbra is folyik a nyomozás. A színészek az idei évadban valószínűleg már nem térnek vissza a színházba.
Zsinórban több mint negyven Diótörő-előadáson táncolt, majd túlhajszoltságra és gyakori sérülésekre hivatkozva hét év után felmondott az Operaház balettkarának egyik táncosa, Kovács Noel Ágoston. A felmondásához egy levelet is mellékelt, amelyben arra panaszkodott, hogy a táncosok egyik előadásból ugranak a másikba, nincs elég idő a pihenésre, hiányzik a megbecsültség, a tánckarban nagy a fluktuáció. De vajon kötelező velejárója-e a fájdalom és a szenvedés a balettnek? Szabadúszó és társulatban dolgozó művészt, egészségvédelmi és jogi szakértőt, valamint az Operaházat és a Balettintézetet kérdeztük, hogy kiderítsük a választ. A témával hamarosan újabb cikkben foglalkozunk.
A nagy igazságosztó hírében álló színésznő a HVG-nek adott interjúban felidézte, milyen volt az, amikor a testi épségét is veszélyeztette egy közbeavatkozással.
A Kazuo Ishiguro azonos című könyve alapján színpadra álmodott Klara és a Nap cselekményének fő vonulata a társadalmi egyenlőtlenségből, a mind magasabbra törekvésből fakad.
A karanténidőszak ugyan megtörte a korábbi évek kultúrafogyasztásban tapasztalható növekedését, ám azóta visszakapaszkodás érzékelhető. Bár a számok még nem érték el a járvány előtti utolsó év adatait. HVG-Ténytár.
Bodrogi Gyulához érkezett egy meglepő kérés harminc éve, amikor a Vidám Színpad igazgatója volt.
A boldogság lehetőségéről, az életünket meghatározó döntésekről, a provokációk elkerüléséről beszélgettünk a Budaörsi Latinovits Színház Liliom-előadása kapcsán Kovalik Balázs rendezővel és Alföldi Róbert címszereplővel. Még az is szóba került, ha nem is fizikálisan, de gyakran megütjük azt, akit szeretünk.
Kováts Adél nyilatkozott erről, sőt azt is elárulta, máshogy próbál segíteni a színésznek.
A Grúz Állami Népi Együttes csaknem nyolcvan éve működik, több mint kilencven országban léptek fel. Áprilisban az Erkel Színházban lépnek fel.
Tarnóczi Jakab új rendezése, az Extázis ismét a társadalmi elszigeteltség kérdését járja körül.
Életének 94. évében meghalt Csíky András Kossuth- és Jászai Mari-díjas, UNITER-életműdíjas színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja – közölte szombaton honlapján az erdélyi teátrum.
A színész-rendező már régóta keres állást, régebben a kutyafuttatást is vállalta volna.