Végleges: orosz csapatok továbbra sem szerepelhetnek az olimpián
Továbbra is érvényben van a kizárásról szóló NOB-ajánlás, a nemzetközi szövetség pedig tartja magát hozzá.
Továbbra is érvényben van a kizárásról szóló NOB-ajánlás, a nemzetközi szövetség pedig tartja magát hozzá.
A kivitelezőket egyébként is szorítja az idő, már egy év sincs hátra a játékok megnyitójáig.
Tizedmásodperceken múlt az egyenlítés a németek ellen.
Úgy tűnt, hogy az utolsó pillanatban sikerült egyenlítenie Pat Cortina csapatának, és hosszabbításra mentenie a meccset, de nem adták meg a gólt.
Ha a németeket is megveri a csapat, ott lesz a játékokon.
Hátrányból fordítva győzte le Szlovákia csapatát a magyar együttes.
Ott lehet a jövő évi téli olimpián a magyar női jégkorong-válogatott, ha a jövő heti selejtezőtornán csoportjában az első helyen végez. A Pat Cortina szövetségi kapitány irányította együttes nem akar számolgatni, minden meccsen a legjobbját nyújtaná, kabalaként pedig az ötkarikás bronzérmes női vízilabdacsapat mantráját viszi magával.
Az előselejtezőből kiesett a magyar csapat, a nemzetközi szövetség döntése értelmében azonban mégis ott lehet a következő körben.
Hiába van helyben bobpálya, az Olasz Nemzeti Olimpiai Bizottság és az olasz kormány álláspontja szerint nincs rá megfelelő anyagi támogatás, hogy a korszerűsítése időben el tudjon készülni és megfeleljen a nemzetközi szabványoknak.
A gyorsított eljárást segítette, hogy az olimpiai bajon sportolók folyékonyan beszélik a mandarint.
Minta mi sem történt volna.
Magyar Márk és párja nem léphetett jégre Pekingben.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság határozata értelmében a műkorcsolyázó Kamila Valijeva azután is folytathatta szereplését a pekingi téli olimpián, hogy kiderült: tiltott szerre bukkantak egy doppingmintájában. Az ügy bonyolult, és nem csak amiatt, hogy a versenyző csupán 15 éves.
Kónya Zsófia egyik előzésénél szabálytalankodott a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres negyeddöntőjében, Pádár Beáta főbíró viszont nem engedte, hogy a nemzeti érzelmek beleszóljanak a munkájába, és kizárta a magyar versenyzőt. Így járt Jászapáti Petra is.
A négy éve Pjongcsangban győztes csapat ez alkalommal a szám B döntőjében volt érdekelt. Most a kanadaiak nyertek.
A vegyesváltóval bronzérmes korcsolyázó szabálytalanul előzött az elődöntőben.
Kónya Zsófiát szabálytalanság miatt kizárták a negyeddöntőben, de egyébként sem továbbjutó helyen ért célba.
Keményen kritizálta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) Nils van der Poel, aki a pekingi téli olimpiáról két aranyéremmel tért haza.
Mindenki jól van.
A rövidpályás gyorskorcsolyaváltó hatodik helye is hozott még pénzt a sportolónak.