Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és nagy mértékben sikkasztott
Tasó János a volt feleségével összejátszva sikkasztott el közel 170 millió forintot a nyíradonyi önkormányzattól.
Tasó János a volt feleségével összejátszva sikkasztott el közel 170 millió forintot a nyíradonyi önkormányzattól.
HVG
Az ellenzéki polgármester szerint a városnak mintegy egymilliárd forintot kell visszafizetnie az előző vezetés miatt.
HVG
Leszavazta a választókerületi tanács a politikust, aki tavaly pokolra küldte azokat, akik nem az unokaöccsét támogatták a nyíradonyi polgármester-választáson.
hvg.hu
A másik jó hír: továbbra is lesz a szub-szaharai térségben megvalósuló magyar összkormányzati tevékenységek külpolitikai összehangolásáért felelős miniszteri biztosa az országnak.
A lombkoronasétányos ügyéről ismert helyi fideszes országgyűlési képviselő unokaöccse, Tasó Béla polgármester júniusban elvesztette a választásokat, de szeretett volna még hathavi illetmény formájában némi végkielégítéshez jutni az önkormányzat pénzéből.
hvg.hu
Nyíradony polgármester egy személyben döntött a beruházásról, ami a nagybátyja, Tasó László ingatlanán halad át. A futópálya 45 milliós támogatást is kapott Rogán Antal minisztériumától, de a beruházás csúszása miatt ezt visszakérték.
hvg.hu
Persze azért azt leszögezi, hogy „tudomásul vették” a választók ítéletét.
hvg.hu
Volt olyan projekt, amelybe azért vágtak bele, „mert a Nagy Sas elrendelte”.
hvg.hu
A fideszes országgyűlési képviselő a saját magánerdejébe épített uniós támogatásból lombkoronasétányt, ám most arról beszél, hogy az Integritás Hatóság nyilvánosságra hozott összefoglalója valójában a magyar hatóságok félrevezetését és a közvélemény befolyásolását szolgálja.
hvg.hu
Sorra jelent be vizsgálatokat a tavaly létrehozott Integritás Hatóság, ám az Európai Számvevőszék attól tart, Magyarország látszatintézkedésekkel pipálná ki a jogállamisági elvárások teljesítését.
A helyi Fidesz sorosozással rohant neki Hadházynak és a sajtónak.
hvg.hu
Cégekbe vagy család mögé rejtett vagyon, használt, de be nem vallott luxusautók és lakások – összeszedtünk az elmúlt évekből néhány példát arra, mikor a leadott képviselői vagyonnyilatkozatnak vajmi kevés köze volt ahhoz a valósághoz, melyben a politikus vagy családja él.
Windisch Judit
Nyíradonyban és környékén Tasó László fideszes képviselő az erős ember, most, hogy unokaöccse indul a polgármesterségért, egy nyíradonyi alapítvány 332 milliós kormánytámogatást kapott. Aminek az elnöke korábban Tasó volt.
hvg.hu
Nyíracsádi fórumán küldött biztonsági őröket a tévésekre.
hvg.hu
Először a riválisokat üldözték el Tasó László kedvenc vadászai Hajdúhadházon, majd a terület gazdáival hosszú idő óta békésen megférő állattartókat próbálták elkergetni.
Szlavkovits Rita
Saját erényeként adja el a bűnös Brüsszel pénzét a kormány a rászorulók előtt, valahogy épp a választások előtt nem sokkal.
hvg.hu
Államtitkár volt, lemondott, majd ismét államtitkár lett Tasó László. Közben minisztériumot is váltott.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Tasót tavaly a vagyonnyilatkozata miatt piszkálták, most állítólag új feladatot kapott, de nem mondta el, hogy mit.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A következő uniós ciklusban – 2020 és 2026 között – összekötik a gödöllői HÉV-et a 2-es metróval. Erről Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár beszélt a parlamentben.
hvg.hu
Tasó László államtitkár vagyonnyilatkozata nem stimmelt, a politikus visszavágott, abból lett ügy.
hvg.hu