Fővárosi taxik: még nincs megállapodás a tarifákról
Folytatódnak az egyeztetések a fővárossal az üzemanyagok hatósági árának eltörlése után.
Folytatódnak az egyeztetések a fővárossal az üzemanyagok hatósági árának eltörlése után.
hvg.hu
A fényfüzérbe öltöztetett Tesla egyik szerencsés utasának még egy kívánságát is teljesítik.
hvg.hu
A kormány lefejezte az üzemanyagárstopot, a taxisok pedig azonnali tarifaemelést követelnek. Időközben elkészült Budapest 2023-as költségvetése, a kormány pedig még mindig lóg 12 milliárddal a fővárosnak.
hvg.hu
Mondjuk a közel ötven millió forintos autót hajtani is kellene rendesen, mire behozza az árát.
hvg.hu
Ahol az önkormányzatoknak nincs hatáskörük a helyi taxizásban, ott akármikor emelkedhetnek a tarifák az árstop kivezetése miatt megugró üzemanyagárak miatt.
hvg.hu
A miniszterelnöknek címzett nyílt levelükben nem utalnak konkrétan a hatósági üzemanyagár eltörlésére a taxisokat képviselő szervezetek.
hvg.hu
A nem teljesített fuvarért 510 forintos díjat is felszámolt a taxis.
hvg.hu
Üdítő néven kábítószert szállított a budapesti taxi.
MTI
Egy koreai startup közösségi közlekedésként képzeli el a jövőbeli taxizást, különleges járművükben ugyanis többen, akár heten is ülhetnek.
hvg.hu
A Yandex.Taxi rendszerébe még szeptember 1-jén törtek be a hackerek, a cég szerint sikerült megfékezni az akciót.
hvg.hu
24 hónapra szóló személyszállítási szolgáltatásra vár pályázókat 490 millió forintért az MTVA.
hvg.hu
A taxisoknak legendásan jó lobbierejük van a politikai döntéshozóknál. Sokkal inkább ezzel és nem egy taxisblokád megismétlődésétől való félelemmel magyarázható az, amiért a kata és az üzemanyagársapka kivezetésénél is kivételezettek lettek a taxisok.
hvg.hu
A fuvarozók a magasabb költségeiket beépítik az áraikba is, így azokat a vásárlók is érezni fogják levelük szerint.
MTI
MTI
hvg.hu
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) attól tart, hogy túl nagyot ütne a taxisokon a tervezett szmogriadó-rendelet, holott a budapesti járműflottán belül kicsi az arányuk és nem is annyira szennyezőek ezek a gépkocsik.
MTI
Túl drága lett a szerviz és átkerülhetnek a kedvezőtlenebb adózási körbe is. Nem boldogok a taxisok az emeléstől sem.
hvg.hu
A hatósági tarifák után a tagdíj összege is nőtt, illetve nőni fog a fővárosi társaságoknál.
hvg.hu
Eddig egységesen 400 forint volt a kilométerdíj a városban.
MTI
Az elmúlt években a nyugati szankciókkal szemben ellenállóvá gyúrta az orosz gazdaságot Vlagyimir Putyin, a büntető intézkedések így azt csak évek múlva roppanthatják meg komolyabban. Olvasóink többsége szerint a rezsicsökkentésnek befellegzett. Nem áll meg, de lelassít az OTP, szemben a budapesti taxisokkal, akik odalépnek, és árat emelnek. Az összeomlás szélén támolyog a Tungsram, szenvednek a menzás cégek, és a hvg.hu munkatársai is - de utóbbiak a magyar üzletekben kapható tormáktól. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu