Kína lebukott: műholdképeken látni, hogy hatalmas rakétaindító-mezőket építenek
A silók atomfegyverek indítására is alkalmasak lehetnek. A szakértők szerint hónapok óta folyik a munka.
A silók atomfegyverek indítására is alkalmasak lehetnek. A szakértők szerint hónapok óta folyik a munka.
hvg.hu
Hamarosan NFT-ket bocsáthat árverésre az FC Barcelona, amelyekkel a szurkolók a klub történelmének egy-egy darabjához juthatnak majd hozzá.
hvg.hu
Létezik már klasszikus értelemben vett háttérkép az Apple új operációs rendszeréhez, a macOS Monterey-hez. Nem hivatalos, de akár az is lehetne.
hvg.hu
Steve Wozniak, az Apple társalapítója sosem rejtette véka alá a véleményét volt cégének termékeivel kapcsolatban. Legutóbb az iPhone 13-ról mondott nem túl hízelgő kritikát.
hvg.hu
Nagyjából 2400 török Twitch-felhasználó vett részt abban a pénzmosási akcióban, amelynek során közel 10 millió dollárt legalizáltak hackerek.
hvg.hu
A Facebook lehetővé tenné a tartalomgyártók számára, hogy kikerüljék az Apple kötelezően fizetendő, 30 százalékos jutalékát.
hvg.hu
Ha most gondolkozik azon, hogy 21,5”-es inteles iMacet venne, akkor bizony elkésett, vagy legalábbis csak nagy szerencsével juthat ilyenhez. Az Apple ugyanis különösebb hírverés nélkül leállította e modell forgalmazását.
hvg.hu
Hat évvel az eredeti Raspberry Pi Zero megjelenése után debütál a Zero W 2. A miniszámítógép mindössze 15 dollárért hoz óriási teljesítménybeli előrelépést elődjéhez képest.
hvg.hu
A csillagászok csak 4 órával azután fedezték fel a 2020 UA1 aszteroidát, hogy az elhaladt a Déli-sark mellett.
hvg.hu
Az olyan hatalmas világokban, mint a Facebook által is épített metaverzum, nagy szükség lesz „személyzetre”, hogy a felhasználói igényeket mielőbb kiszolgálják. Egy új-zélandi cég már el is kezdte a felvételt, illetve: a gyártást.
hvg.hu
A legénység november közepén tér vissza a Földre úgy, hogy a több órás út alatt WC-re biztosan nem tudnak menni.
hvg.hu
Az androidos appokat már törölte a Google a Play áruházból, de több készüléken még ott lehetnek. Külön kampány keretében terjesztették őket, hogy minél több emberhez eljussanak.
hvg.hu
A kormány szerint az NSO kémszoftverre fenyegetést jelent az országra.
hvg.hu
A fenntartó azt ígérte, attól, hogy hirdetések kerülnek a videochatre alkalmas és igen népszerű szolgáltatásba, a felhasználói élmény semmiben nem változik.
hvg.hu
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) lakói ismét olyan ételt fogyaszthattak, melynek egyik hozzávalója nem a Földön termett meg.
hvg.hu
A Utah-i Egyetem mérnökei szerint egy mágnessel meg lehetne oldani, hogy az űrszemét ne jelentsen problémát a jövőben.
hvg.hu
A svájci Ken Pillonel nemrég saját maga építette meg a világ első USB-C csatlakozóval rendelkező iPhone-ját, a készüléket pedig most az eBay-en akarja értékesíteni.
hvg.hu
Ambiciózus tervet tűzött maga elé a Facebook (azaz újabb nevén a Meta): a világ legnépszerűbb okosórájának, az Apple Watchnak állítana konkurenst. Lesz is olyan jellemzője, ami hiányzik az Apple okosórájából.
hvg.hu
A CaveX nevű robotot az Adelaide-i Egyetem hallgatói készítették, hogy 3D-szkenneléssel térképezze fel azok belsejét.
hvg.hu
Ha nem tudja elsőre, hogy héberül mit jelent a meta szó, akkor ne essen kétségbe: a jelek szerint Mark Zuckerberg sem tudta.
hvg.hu