Gond van az egyik sajttal az Auchanban
Azt kérik, aki vett belőle, ne egye meg, vigye vissza.
Azt kérik, aki vett belőle, ne egye meg, vigye vissza.
Elkészült az eddigi legnagyobb elemzés arról, hogy az állattartással mekkora ökológiai lábnyomot hagyunk hátra.
A jogi szakértő szerint ez a zsarolás minősített esete, mert élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetésről van szó.
Már csak a kikötői engedélyeket kell megszerezni, és indulhatnak a tejszállítmányok Kínába. Az ázsiai piacra eladott UHT tejnek 9 hónap szavatosságot kell garantálni, ezt is sikerült tartósítószer nélkül megoldaniuk a feldolgozóknak.
Lehet, hogy a nagyobb fizetéssel és nyugdíjjal jövőre bemegyünk a boltba, és azt látjuk, hogy nem vehetünk több kenyeret, húst és tejet, mint idén.
A tej, a sajt és az összes tejtermék jelenlegi ára tarthatatlan, a boltok még erőlködnek, de csak idő kérdése, és kénytelenek lesznek árat emelni.
Október 17-e után megkezdi a magyar tej átvilágítását a Kínai Népköztársaság illetékes hivatala. Ha átmegy a teszten a magyar termék, indulhat az export. Kína jó messze van, de tej és tejkészítmények kiszállítása nemcsak légi úton, hanem a szibériai expresszel is könnyen megoldható – Budai Gyula miniszteri biztos szerint.
A Napi Gazdaság szerint csaknem 26 százalékkal csökkent egy év alatt itthon a nyers tej felvásárlási ára.
A francia versenyhivatal joghurtok és egyéb tejtermékek árának kartellezése miatt 192,7 millió eurós büntetést szabott ki 11 tejtermékgyártó vállalatra csütörtökön.
Újabb hiányosságokat tárt fel a tejágazati célellenőrzés: több autóval terítették Budapesten és környékén a Nógrád megyében engedély nélkül palackozott tejet, egy fővárosi sajtgyártó üzemben pedig bevett gyakorlatnak számított, hogy lejárt alapanyagokat és selejt késztermékeket hőkezeltek és használtak fel újra a gyártás során.
A magyarországi piaci szereplők szerint már sejthető volt, hogy előbb-utóbb megszünteti a Danone az itteni tejtermékgyártást, az üzemi dolgozók és a menedzsment jó része viszont a bejelentés napjáig szinte semmit nem érzékelt a helyzetből. Az üzemben szerdán a hír miatt egy napra leállt a gyártás, a dolgozókat hazaengedték, a vállalati szakszervezet és az üzemi tanács pedig azonnal tárgyalni kezdett a vezetéssel – zárt ajtók mögött. Annyira belső ügyként kezelik a hivatalos tájékoztatások szerint 155 dolgozót érintő leépítést, hogy a tárgyalások végéig „nem tudnak választ adni újságírói kérdésekre”.