Videóhíváson keresztül mentette meg egy születendő baba életét a mentésirányító
Az édesapa jelzése alapján a mentésirányító a távolból megállapította a köldökzsinór-előreesést és a közvetlen életveszélyt.
Az édesapa jelzése alapján a mentésirányító a távolból megállapította a köldökzsinór-előreesést és a közvetlen életveszélyt.
HVG
Távdoktorok dolgoznak 35 olyan hátrányos helyzetű településen, ahol évek óta nincsen, vagy csak ritkán rendel háziorvos. Vérkép- és vizeletvizsgálat pár perc alatt – nem kell más, mint a rendelőbusz és az asszisztens a helyszínen, internet, és egy orvos a laptopjával, akár több száz kilométerre. Megnéztük a táskai telemedicina rendelést.
Működik már magyar mesterséges intelligencia is a hazai orvoslásban, de a digitális megoldások közül időnként még az egyszerűbbek is lassan terjednek el.
Internetes orvosi távkonzultáció hajléktalan embereknek – bár elsőre meglepőnek tűnik, de egy most lezárult, egyedülálló magyar kutatás szerint a rendszer nemcsak működőképes, hanem a krónikus betegségek monitorozásában is rengeteget segíthet. Márpedig erre hatalmas szükség van, mert az ellátórendszerben az utóbbi években folyamatosan nő az idősödő, több betegséggel küzdő hajléktalanok száma – mondja a hvg360-nak Békási Sándor, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egészségügyi Centrumának intézményvezető főorvosa. De hogyan segíthet a telemedicina az ő életminőségük javításában, miként járul hozzá az egészségügyi ellátórendszer tehermentesítéséhez, és egyáltalán, van-e a hajléktalanoknak internethozzáférése? Interjú.
Az orvossal történő személyes konzultációhoz hasonlóan eredményes lehet a videón, telefonon keresztül zajló virtuális vizit – összegezték két év tapasztalatait áttekintve amerikai kutatók.
HVG
Távorvoslással segítik a tablettás terhességmegszakítást Németországban.
HVG
Különleges beavatkozást végeztek el az orvosok Pekingben, pedig a beteg ott sem volt.
hvg.hu
A digitalizáció a mindennapi betegellátást is utolérte. A világjárvány felgyorsította a távorvoslás kipróbálását, és az otthon használható diagnosztikai eszközöket is egyre többen alkalmazzák. Az innovatív orvosi készülékek, a digitalizáció és technológiák szerepe ezért a jövőben tovább fog erősödni a K&H szerint.
hvg.hu
A pandémia következtében minden eddiginél nagyobb igény mutatkozik a digitális megoldások alkalmazására az egészségügyben – ez vezérelte a Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődött DokiApp elindítóit, akik azt ígérik, a szolgáltatást használó pácienseknek nem kell napokat vagy heteket várniuk arra, hogy szakemberrel konzultálhassanak a problémájukról. Az alkalmazással akár néhány percen belül rendelkezésre áll egy orvos, akinek a páciens egy videós hívás során beszámolhat a panaszairól.
hvg.hu
A pandémia miatt Magyarországon is felgyorsult a telemedicina fejlődése. Sőt igazából most indult el; az állami szektorban eddig a jogszabályi feltételek sem voltak adottak.
HVG
A Wiwe otthoni EKG-készülék applikációja a közelmúltban több jelentős újítást is kapott, így fejlesztői szerint a korábbinál többféle szívprobléma kiszűrésére alkalmas.
hvg.hu
Az orvoshoz kerülésnél, úgy tűnik, csak egy dologtól félünk jobban: attól, hogy nem kerülünk orvoshoz. Erre utal legalábbis a félelem az informatikai eszközök orvosi (táv)alkalmazásától, a telemedicinától – ami nemcsak a páciensek, hanem a doktorok oldaláról is jelen van. Pedig a jövő egyértelműen a telemedicina irányába mutat, főleg egy olyan országban, ahol a gyógyításra szánt erőforrások szűkösek, a betegek száma pedig egyenes arányban nő az orvoshiány mértékével.
Cservenák Zoltán