A császármetszés enyhén növeli a méhen kívüli terhesség kockázatát, és annak az esélyét, hogy egy jövőbeli várandósság halvaszületéssel végződjön - állapított meg egy nagy létszámú dán kutatás.
A 30 év feletti szülés kockázatairól rendszeresen lehet hallani, de kevés szó esik az előnyeiről. Egy kutatás most bebizonyította, nem feltétlenül járnak jobban azok az anyukák, akik a huszas éveikben hozzák világra gyermeküket.
Előfordult már önnel, hogy iskolai évfolyamtársai közül egy adott időszakban nagyon sok hölgy lett terhes, amit a közösségi oldalakon sem titkoltak. Egy friss kutatás szerint ez nem véletlen egybeesés.
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kormány által módosított jogszabályt, miszerint a várandós nőt is ki lehet rúgni, ha nem közli előre, hogy ő terhes.
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy az alkotmánybírósági döntéssel összhangban módosítsa azokat a törvényeket is, amelyek a közszférában dolgozók jogviszonyát szabályozzák; azokat is meg kell, hogy illesse a felmondási védelem, akik nem az Mt. hatálya alá tartoznak. A párt arra reagált, hogy az Ab úgy döntött: alaptörvény-ellenes a munka törvénykönyvének az a rendelkezése, amely szerint a várandós nőt csak akkor illeti meg a felmondási védelem, ha állapotáról még a felmondás közlése előtt beszámolt munkáltatójának.
A várandósok körében több a súlyos autóbaleset, mint a többi nő esetében: a terhesség második harmadában jelentősen megnő a súlyos balesetek kockázata - derült ki egy kanadai kutatásból.
A bezárt Szabolcs utcai kórházat pereli egy anya, mert kisfia rendellenességeit nem vették észre időben. Egyelőre azonban azt sem tudni, ki a 2007-ben bezárt kórház jogutódja.
Két különböző helyen született egy ikerpár Líbiában. Az anya első gyermekét egy sivatagi oázisban hozta a világra, és akkor még nem tudta, hogy ikrei lesznek. A második baba egy nappal később, már egy városban született.
Élet és halál között kellett döntenie a New York-i Elizabeth Joice-nak: vagy kihordja gyermekét, vagy kezelteti daganatát. A nő a gyermeke mellett döntött, két hónappal a szülés után meghalt.
Azoknál a nőknél, akiknél a várandósság alatt diabétesz alakul ki, későbbi életük folyamán nagyobb eséllyel léphetnek fel szívbetegségek - állapította meg egy amerikai egészségbiztosító kutatása.
A magyar nők több mint fele szerint semmilyen kockázatot nem jelent, ha egyszer elfelejtik bevenni a fogamzásgátló tablettát, és csak 3 százalékuk van tisztában azzal, hogy a kihagyás akár abortuszhoz is vezethet – derül ki egy friss kutatásból. Minden ötödik válaszadó szerint képtelenség minden nap ugyanabban az időben bevenni, kétharmaduk pedig a figyelmetlenséggel magyarázza egy-egy tabletta kimaradását. A férfiak máshogy látják: sokuk szerint inkább a hangulatingadozás állhat a nők óvatlansága mögött. A nők szívesen váltanának havonta egyszer vagy ritkábban alkalmazandó módszerre, de félnek a felhelyezésből adódó kellemetlenségektől.
Ha az anya rendszeresen fogyaszt alkoholt várandóssága alatt, a születendő gyermeknél úgynevezett magzati alkoholszindróma alakulhat ki. Dél-koreai kutatók kiderítettk, hogy az apa ivászata is árt a kicsiknek - legalábbis az egereknél.
A Labor Day című film díszbemutatóján jelent meg hétfő este Kate Winslet színésznő, aki harmadik gyermekét várja, és a jelek szerint legfeljebb két hónapja lehet hátra a szülésig. A színésznőnek sikerült olyan ruhát választania, amely épp a megfelelő helyeken emeli ki szépségét. A vörös ruhát Jenny Packham brit tervező készítette Winsletnek. Packham korábban Kate Middletont és Kelly Osborne-t is öltöztette.
A terhességi magas vérnyomás összefügghet a légszennyezésse. Valamivel nagyobb valószínűséggel alakul ki terhességi magas vérnyomás azoknál a várandós nőknél, akik erősen szennyezett levegőjű környezetben élnek – olvasható a Journal of Epidemiology and Community Health című szaklapban megjelent amerikai tanulmányban.