Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#terrorista

Dezső András Itthon

Elfogott kecskeméti iszlamista: a nyomozás legnehezebb része csak ezután jön

Bár a Terrorelhárítási Központ felderítői dolgoztak a terrorizmussal gyanúsított 21 éves kecskeméti férfi beazonosításán, annak kiderítése és bizonyítása, hogy mikor, hol és hogyan radikalizálódott a gyanúsított, az ügyészek feladata lesz. A TEK célja az lehetett, hogy minél előbb ártalmatlanná tegyék a fiatalembert. Bár az eset annyiban példa nélküli, hogy az Iszlám Államnak eddig nem volt olyan magyar tagja, aki Magyarországon akart volna merényletet elkövetni, nem egy dzsihadista simán átment már az országon. A kétezres években pedig akadt olyan merénylő, aki hónapokat élt Magyarországon úgy, hogy a terrorelhárításért akkor felelős titkosszolgálat az égvilágon semmit sem tudott róla.

1 2 3 4 5 6 7
15
Balatoni főépítészt és főtájépítészt nevezett ki Lázár János

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Az MNB ingatlanos cége 47,3 milliárd forintot bukott

Kocsis Máté ukránozva reagált cikkünkre, ami arról szólt, hogy nem adta a nevét minden fideszes az üldözési törvényjavaslathoz

Halálra gázolt egy gyalogost a Red Hot Chili Peppers volt gitárosa, de nem kell börtönbe mennie

Kiütés a BL-döntőben: története során először győzött a PSG

Szijjártó Péter felesége tavaly 400 milliós osztalékot vett ki a kft.-jéből

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

A címlapról ajánljuk