A nap videója: katasztrófa, ahogy ez a Dacia Duster felborult
A kiváló ár/érték arányú járgánynak ezt a példányát sikerült úgy provokálni, hogy ijesztő módon felboruljon.
A kiváló ár/érték arányú járgánynak ezt a példányát sikerült úgy provokálni, hogy ijesztő módon felboruljon.
Nagyon elkezdtek szaporodni ezek a pályák a régióban, miközben Zalaegerszegen is épül egy.
Az önvezető autókhoz épített tesztpályát tavasszal, az R76-os gyorsforgalmi utat ősszel kezdhetik építeni. Zalaegerszeg sokat nyerhet, ha minden elképzelést sikerül megvalósítani.
Megkapta az első hatot a tervezett negyvenmilliárd forintból az önvezető járművekhez megálmodott zalaegerszegi próbapálya.
Ha megvalósítanák az elképzeléseket, Szlovákiában két újfajta közlekedési eszközt is meghonosíthatnak, ráadásul mindkettő világszinten is újdonságnak számítana. Az egyik a csőben száguldó szupervasút, a Hyperloop, a másik pedig a magasban közlekedő Skyway, amit egyes helyeken húrvasútként is emlegetnek.
Saját próbapályán tesztelhetik majd a Dunakeszin összeszerelt villamosokat. Az egyvágányú vonal 1,7 kilométeres lesz, egy iparvágány fölé építenek felsővezetéket – írja az Indoház.hu.
Új tesztpályát épít az Audi a cég központjának közelében. A sport részleg főhadiszállása is itt lenne.