Jövő nyártól működhet a tesztpálya, ami Orbánék szerint kimutatható lesz a GDP-ben

A tesztpálya első üteme készülhet el tavaszra vagy nyárra. A költségek eddig 42 milliárd forintnál tartanak.

  • MTI MTI
Jövő nyártól működhet a tesztpálya, ami Orbánék szerint kimutatható lesz a GDP-ben

Jövő nyártól már használhatják az autógyártók a zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemeként elkészülő kör alakú pályát – ezt mondta a helyszínen csütörtökön a tesztpálya kormánybiztosa, Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.

A 250 hektáron elterülő tesztpályát két és fél év alatt akarják megépíteni, és Palkovics László szerint eddig tartják az ütemtervet.

Az első fázis, a 300 méter átmérőjű, dinamikus felületű tesztpálya jövő tavaszra vagy nyárra lehet készen. A teljes beruházás az eddigi adatok szerint körülbelül 42 milliárd forintba kerül.

A tesztpályát építő és működtető cégben, az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-ben a kormány a napokban 15 milliárd forintos tőkeemelésről döntött, ami elsősorban az első ütem befejezését szolgálja – mondta Palkovics László.

Vigh László országgyűlési képviselő, a tesztpálya miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a kör alakú tesztpályán a földmunkák után csütörtökön elkezdődött a geotextil és a 70-80 centiméter vastag kőalap terítése, ami évtizedekig jelentős terhelést képes majd elviselni. A 300 méteres körpályához körülbelül 50 ezer tonna kőzúzalékot szállítottak már a helyszínre.

A város környékén kialakítandó 5G-s informatikai hálózattal is összehangolva készülő tesztpálya közvetve és közvetlenül összesen körülbelül 350 új mérnöki álláshelyet teremt. A pályához benzinkutat, szállodát és más kiszolgáló létesítményeket is építenek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi közlése szerint az első ütemben egyebek mellett a fékteszteket lehetővé tévő zónát és a járművek kezelhetőségi pályáját építik meg, illetve az autonóm járművek vizsgálatát lehetővé tévő zónát.

A második fázisban, 2018-tól épül meg a nagysebességű viszonyokra alkalmas ovális pálya, a teljes beruházás 2019 végére készülhet el.

Korábbi hírek szerint nemcsak önvezető autók, hanem buszok és teherautók tesztelésére is alkalmas lesz az új pálya, amely a kormány elképzelése szerint erősíti majd az ország járműiparban betöltött szerepét.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tavaly év végén arról beszélt, hogy a zalaegerszegi beruházás megvalósítása rövid távon 0,1 százalékkal, hosszú távon pedig az ennek hatásaként megvalósuló új járműipari beruházások 100 milliárd forintonként akár további 0,3 százalékponttal növelhetik a magyar gazdaság teljesítményét a kormány becslése szerint.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.