Synology USB Station 2: tenyérnyi NAS, zsáknyi tudással
A Synology USB Station 2 szinte elfér a tenyerünkben is.
A Synology USB Station 2 szinte elfér a tenyerünkben is.
Nem lehet úgy hozzászólni ehhez a témához, hogy ne foglaljunk állást, ezért szögezzük le már az elején: a kalózkodás...
Mielőtt azt hinnénk, hogy csak mókás fiatalok múló szeszélyéről van szó, jó, ha tudjuk, hogy a Svéd Kalózpárt a...
A magyar Rendőrség Európa mindeddig legnagyobb, 500 terrabájtnyi adatot érintő szerverlefoglalását hajtotta végre szerdán. Az ügyben az ASVA és a ProArt tett feljelentést. Az érintett szerverek a gyanú szerint mind tömegesen vettek részt jogsértő zenei, filmes és szoftver tartalmak közönséghez juttatásában. Az Artisjus szerint ez a lefoglalás újabb figyelmeztető jel arra, hogy tömeges igény van az interneten kulturális tartalmakra, és Digitális Tartalom Stratégiát sürget.
Szegény Skype, meglehetősen kalandos életutat tudhat a magáénak. Bár a kezdetektől nagyon népszerű, üzletileg mégsem tartozik az igazán nagy dobások közé. Felvásárolták, eladták, majd megint felvásárolták, volt veszteséges, nullszaldós és picit nyereséges, majd megint veszteséges.
Eltelt az egy év, vizsgáljuk meg gyorsan, mennyire is „rettentek el” a netezők, illetve maga a perbe fogott PirateBay.
Az öt legjobb Firefox-tuiningoló trükkA Firefoxról sok mindent el lehet mondani, jót is, rosszat is vegyesen.
Kínában cenzúra van, szegény internetezők csak gondosan megszűrt találatok között navigálhatnak a weben – jegyzi meg...
Lássuk, mi az a tíz tevékenység, amivel akkor is hasznossá tehetjük a gépet, ha éppen nem ülünk előtte. 1.
A Mercedes-Benz vezeték nélküli internetet kínál év végétől az E- és az S-osztály autótípusok vásárlóinak.
A harmincnégyes szabály olyannyira igaz, hogy az internetet elözönlötték a különböző szexparódiák: van itt kérem...
A PPI (Pirate Parties International) tulajdonképpen a PirateBay szolgáltatást és szervereit üzemeltető társaság...
A The Pirate Bay torrentkereső oldal a keddi nap során 14 országban állt le, miután a rendőrség összehangolt akció keretében razziát tartott több helyen is, amelyekről gyanították, hogy a fájlmegosztó közösség szervereit rejtik.
Vizsgálatot indított a Microsoft annak kiderítésére, hogy közel egy hónappal a hivatalos megjelenés előtt miként került az internetre az év legnagyobb videojátékának tekintett Halo: Reach feltört változata.
Az öt legnagyobb és legnépszerűbb torrent oldal egyike, a TorrentReactor még a fanatikus torrentezőket és rajongókat is meglepte legutóbbi lépésével. Vásároltak ugyanis egy várost.
Az ötlet nem teljesen új: a PirateBay 2007-ben már megpróbálta megvásárolni Sealandet, ami a világ legkisebb és...
Ennek ellenére mégis mindenki „skájpozik”.
Most ugorjunk előre három évet az időben: napjainkban a Blu-ray hihetetlenül népszerű, már vannak olyan fájl- és...
Az MP3Rocket első pillantása ugyanolyan, mint bármely más Limeware keretprogram.
Hogy mennyire is erős valójában a szóban forgó lobbi tevékenység, arra rengeteg érdekes, sőt meghökkentő példával is...