BÉT: Európa kizöldült, Budapesttel együtt
Egész Európa a zöld tartományban indította a csütörtöki kereskedést, s ez alól a BUX sem kivétel. Budapesten egyelőre az OTP húz.
Egész Európa a zöld tartományban indította a csütörtöki kereskedést, s ez alól a BUX sem kivétel. Budapesten egyelőre az OTP húz.
hvg.hu
A keddi 500-as rali után majdnem 100 ponttal emelkedett a BUX az október 7-i kereskedés első órájában is.
hvg.hu
Az év egyik legalacsonyabb forgalmú napján közel egy százalékkal esett a BUX, az blue chipek közül a legnagyobb mínuszt az OTP könyvelte el – ez a hétfői kereskedés mérlege.
hvg.hu
Az európai tőzsdékhez hasonlóan enyhe pluszban kezdett a BUX, néhány perc elteltével azonban – ahogy a börzék többségén – Budapesten is mínuszba fordult az index.
hvg.hu
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 360,76 pontos, 1,78 százalékos csökkenéssel, 19.956,28 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 31,6 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
MTI
A BUX 20 ezer pontra süllyedt pénteken délelőtt, miután az amerikai tőzsdeindexek zuhanással fejezték be a csütörtöki kereskedést. A BUX a régióban felülteljesítő volt péntek délelőtt.
ecoline.hu
Szűk fél százalékos erősödés: ez a kereskedés első másfél órájának mérlege a BÉT-en, október 1-jén.
ecoline.hu
Negyedszázados történetének legjobb három hónapját zárta a Londoni Értéktőzsde (LSE) irányadó FTSE-100-as árfolyammutatója, a brit gazdaságba zúdított hatalmas mennyiségű likviditás, valamint a fellendülés tartósságával kapcsolatos befektetői derűlátás hatására.
MTI
A BUX, amely hétfőn 1,2 százalékos pluszban, kedden ugyanekkora mértékű mínuszban zárt, a szerdai kereskedés első órájában 0,7 százalékos emelkedést könyvelt el.
ecoline.hu
Jóval egy százalék fölötti nyereségen álltak a New York-i értéktőzsde vezető indexei a hétfői kereskedés leállítása előtt két órával. Az előző három napot veszteséggel zárták.
MTI
Az Erste a Mol, a Raiffeisen az Egis és a Richter célárát emelte meg; a hétfői kereskedés első háromnegyed órája mégsem az optimizmus jegyében telt.
ecoline.hu
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 468,21 pontos, 2,25 százalékos csökkenéssel, 20.327,40 ponton zárt pénteken.
MTI
Pirosban kezdte a szeptember 25-i kereskedést a BUX, a Mol öt perc alatt bő másfél százalékot esett.
unknown
Döntően a OTP bő másfél százalékos gyengülése miatt mínuszban zárta a BUX a szeptember 24-i kereskedést.
ecoline.hu
A szeptember 23-i kereskedés első fél órájának BUX-mérlege: 54 pontos emelkedés.
unknown
A világ tőzsdéi közül szeptember 22-én (magyar idő szerint) délután öt óráig a varsói börze a nyerő, ahol a vezető index 5,1 százalékos pluszban zárta a kereskedést; a BUX másfél százalékos emelkedéssel „fut még”.
ecoline.hu
A BUX, amely pénteken idei csúcsát is beállította, a szeptember 21-i kereskedést közel két százalékos mínuszban zárta.
unknown
Sokan abban reménykednek, hogy a világgazdaság gyorsan talpra áll a pénzügyi válságból. De kár álmokat kergetni, mert a tőzsdei szárnyalás legkésőbb jövő év elején véget ér, és a túlzott optimizmust időszakát a csalódások hónapjai válthatják fel. Legalább is ezt jósolja a Generali Alapkezelő elemzője.
hvg.hu
Bő fél százalékos mínusz a szeptember 21-i kereskedés első órájának mérlege a BÉT-en.
MTI
Az OTP közel egy százalékos gyengülése ellenére a BUX pluszban zárta a szeptember 18-i kereskedést.
ecoline.hu