Törölnek egy céget a budapesti tőzsdéről
Törlik a Pannon-Flax részvényeit a tőzsdéről.
Világszerte meredeken estek a részvényárfolyamok pénteken, mert a befeketetők aggódnak a világgazdasági növekedés lassulása miatt, miközben az Egyesült Államokban végéhez közeledik a pénzbőséget biztosító monetáris enyhítés.
MTI
Nagy dobást ígér Ómolnár Miklós, a Story és a Best Magazin egykori főszerkesztője, aki ma a Sanma távozása óta a Norbi Update kommunikációs igazgatójaként dolgozik.
hvg.hu
Az amerikai részvénytőzsde technológiai papírjainak túlértékelése miatt 14 éve rég nem látott gazdasági mélyrepülés jött el a tech-cégek számára. A jelek szerint újabb katasztrófa közeleg.
hvg.hu
Egy amerikai elemző, aki állítása szerint mindeddig pontosan jelezte előre a tőzsdei emelkedéseket és zuhanásokat, úgy véli, 2018 és 2020 között komoly lejtmenet, akár összeomlás is várható. Charles Nenner szerint főként a defláció áll a háttérben.
hvg.hu
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. eladta a 100 százalékos tulajdonában lévő FHB Kereskedelmi Bank Zrt. 49 százalékát a Magyar Postának 28,5 milliárd forintért - közölte az FHB Jelzálogbank kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
MTI
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) szerint megkérdőjelezhető a Norbi Update Lowcarb Nyrt. jelenleg folyó részvényértékesítésének jogszerűsége, ezért a szövetség kéri a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), mint felügyeleti hatóságot a nyilvános részvényértékesítés azonnali felfüggesztésére. A cég visszautasította a Tebész vádjait, amelyek szerinte valótlan állításokat tartalmaznak.
MTI
Visszatért a Molhoz a korábban az OTP-nek kölcsönzött 371 301 darab saját törzsrészvény, az olajtársaság a összes saját részvényét nem vagyoni hozzájárulásként rendelkezésre bocsátotta a 100 százalékos tulajdonában lévő Mol Investment Kft. alapításához.
MTI
A tőzsde a maga módján reagált a Galaxy Note 4 bejelentésére.
hvg.hu
Megszűnt az INA-értékpapírok kereskedése a londoni értéktőzsdén.
MTI
Távozik a Budapesti Értéktőzsdéről a TC Befektetési Nyrt. A társaság részvényei a tőzsde "T" kategóriájában szerepelnek, de gyakorlatilag nem kereskednek velük.
MTI
Extrémsportot űz a magyar tőzsdei cég: Sierra Leonéban a gyémántbányászat mellett az idegenforgalomba is beszáll a TWD Investments Nyrt. Az ehhez szükséges forrásokat tőkeemléssel teremti meg.
hvg.hu
A győri székhelyű, padlóburkolatokat gyártó Graboplast elnök-vezérigazgatója elmondta: jó esélyt lát arra, hogy a cég újra nyilvános részvénytársasággá alakul és megjelenik a BÉT-en.
MTI
Angelina Jolie-val beszélhet az, aki 50 dollárt fizet egy nem létező cégnek.
hvg.hu
Öt év szünet után tőzsdére ment egy görög cég, ami annak a jele, hogy hat év recesszió után kezd talpra állni az ország gazdasága.
MTI
Részvényenként 20 eurós kibocsátási áron kezdődött meg az NN-papírok jegyzése szerda reggel az amszterdami Euronext tőzsdén.
MTI
A nagypapírok közül a Magyar Telekom és az OTP zárta emelkedéssel az első félévet. A másik két nagy részvény, a Mol és a Richter mínuszban zárta a félévet.
MTI
Nem tudni, hogy ki lehet az eladója a felkínált 4 280 000 darab Mol-papírnak, de tőzsdezárás után ekkora részvénycsomagra kerestek vevőt szerdán.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Nemzetközi terjeszkedésének finanszírozásához tőzsdére viszi részvényeit az olasz Segafredo Zanetti.
MTI
Igazi extrém sportot űz a budapesti tőzsdén jegyzett TWD Investments: gyémántbányba fektet Sierra Leonéban, sőt egyre növeli tulajdoni arányát, és közvetlen irányításra törekszik.
hvg.hu