A Népszabadság rendőrségi forrásai szerint a tervezett határidőre már biztosan nem érkezik meg az a félezer korszerű automata sebességmérő, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter 2014 márciusától szeretett volna az utakon látni.
A közlekedési szabálysértésekért járó büntetést egyelőre a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szabja ki országos hatáskörrel, de januártól belép mellé a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, amely Vásárosnamény székhellyel újabb elsőfokú közigazgatási hatósági szervezetet hoz létre – az erről szóló kormányrendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Felfüggesztette a rendőrség a Lavina elnevezésű sebességmérési akciót, hogy értékeljék az eddigi tapasztalatokat – írta tájékoztatásában az Országos Rendőr-főkapitányság a hvg.hu-nak. Ebben megadták azt is, hogy tizennégy nap alatt mintegy 1300, a megengedett sebességnél gyorsabban hajtó autóst bírságoltak meg, összesen 10,5 millió forintra. Tavaly a kiszabott bírságok jelentős részét, 14,1 milliárd forintot, a gyorshajtók kapták.
Október vége óta a rendőrség láncsebességméréseket alkalmaz, így aki a kelleténél jobban siet, annyi bírságot szedhet össze, ahány sebességmérő eszköz megörökíti. A hvg.hu munkatársának azonban elég volt egy traffipaxszal összetalálkoznia ahhoz, hogy kétszer harmincezer forintra büntessék. Hogy ez miként történhetett, nem indokolta meg a rendőrség.
Lavina elnevezéssel országos sebesség-ellenőrzési akciót indít október utolsó hetében a rendőrség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön a rendőrség honlapján.
A korlátozás nélkül száguldás rajongóinak a jövőben nem csak a német autópályák bizonyos szakaszain lehet tövig nyomni bármilyen teljesítményű autó gázpedálját. Igaz, kicsit messzire kell hozzá menni, Ausztráliáig.
Több száz sebességmérő berendezés – mobil, illetve fixen telepíthető – beszerzését jelentette be a Belügyminisztérium még az év elején. A traffipaxok munkába állítása ugyan közelinek tűnt, de a hvg.hu megkeresésére adott rendőrségi válaszból kiderült, 2015. március vége a határidő, amikorra mindegyiknek dolgoznia kell. Ezzel a tájékoztatással együtt megkaptuk a jelenleg működő, rögzített traffipaxok listáját, amelyet most közöl a hvg.hu.
Szinte hetente röppen fel újabb hír a neten a magántraffipaxokról, arra figyelmeztetve, hogy aki az adott autót látja, legyen óvatos a száguldozással. Az autósok véltek már felfedezni sebességmérőt budapesti közlekedési lámpákban, postaládákban, legutóbb pedig egy a forgalommal szemben álló rejtélyes teherautó lett gyanús. Az esetek többségéről kiderült, hogy kamu, az autósok félelme azonban nem alaptalan, a jogszabályok szerint ugyanis a rendőrség bármilyen trükköt bevethet. És be is vet, mert a "statisztikákat hozniuk kell".
Az ORFK jövő tavaszig mintegy félezer modern sebességmérő beszerzését tervezi. Lesz köztük olyan, is, ami még a biztonsági öv használatát is ellenőrzi majd.
A Komárom-Esztergom megyei júniusi sebességrekorderekről közölt összeállítást a megyei főkapitányság a police.hu-n. A szabályszegőkkel szemben a rendőrség közigazgatási eljárást indított.
A közeljövőben 365 – sebesség-ellenőrzésre is alkalmas – fix telepítésű Komplex Közlekedési Ellenőrző Pontot (KKEP) állítanak fel, valamint további 160 mobil eszközt is üzembe helyeznek Magyarországon – erősítette meg az erről szóló hírt az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-nek.
A rendőrség alaptalan városi legendának nevezte azt az álhírt, amely szerint sebességmérőt szereltek a Zsámbék határában található postaládába. Tavaly is volt már ilyen híresztelés, akkor ugyancsak cáfolták, de a közösségi oldalakon megint terjedni kezdett a rendőrség szerint.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság járőrei az éjszakai mérésre is alkalmas, infratechnológiával felszerelt Fáma sebességmérővel is rendszeresen végeznek ellenőrzéseket a megye útjain.
A rendőrség adatai szerint továbbra is a gyorshajtással magyarázható a balesetek 27 százaléka, ezért több mint tízmilliárd forintot költenek két év alatt azért, hogy még több traffipax működhessen az autópályákon - írja a Népszabadság.