Először sikerült megfigyelni, hogy egy gyógynövénnyel, magától kezelte a sebét egy orángután
Úgy tűnik, nem az ember az egyetlen főemlős, mely növények nedveivel igyekszik kezelni a sebeit – egy indonéziai orángután is megfigyelték most ezt.
Úgy tűnik, nem az ember az egyetlen főemlős, mely növények nedveivel igyekszik kezelni a sebeit – egy indonéziai orángután is megfigyelték most ezt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az egy dolog, hogy megköti a szén-dioxidot, de még áramot is generál egy új fejlesztésű nanogenerátor.
hvg.hu
A leggazdagabb hullás vasárnap hajnali 3 és 4 óra között, körülbelül fél három után lesz látható.
MTI
Egy Facebookon és más közösségi felületeken terjedő elmélet szerint a NASA egy második Napot próbál elrejteni az emberek elől.
hvg.hu
Egy viszonylag új mesterséges édesítőszerről, a neotámról is lesújtó megállapításokat tett az Anglia Ruskin Egyetem kutatása.
hvg.hu
A 40 ezer évvel ezelőtt kihalt neandervölgyieknek más volt ugyan a koponyája, mint a mai embereknek, de a most 3D-ben rekonstruált arc elég sok hasonlóságot mutat.
hvg.hu
Nem úgy tűnik, hogy az e-cigi jobb lenne a hagyományos dohánytermékeknél: most éppen veszélyes anyagokat találtak azok vizeletében, akik rendszeresen szívnak e-cigarettát.
hvg.hu
Lehet, hogy nem véletlenül illetik az intelligens jelzővel a tengerek óriási ragadozóit, a nagy fehér cápákat. Mint kiderült, a környezetükhöz is meglepő rugalmassággal alkalmazkodnak – erre most először találtak bizonyítékot az állatokra érzékelőket szerelő kutatók.
hvg.hu
Tartós memóriaproblémákat okozott patkányoknál, ha fejlődőkorban magas cukor- és zsírtartalmú élelmiszerekkel táplálták őket – mutat rá egy új vizsgálat.
hvg.hu
A mikrogravitációs környezet komoly hatással lehet a baktériumok fejlődésére. A Nemzetközi Űrállomáson lévő kórokozók nem feltétlenül veszélyesek az emberre, de nem árt velük vigyázni.
hvg.hu
Talaj- és kőzetmintákat gyűjtene a Hold sötét oldaláról Kína Csang'o-6 missziója. Ehhez adattovábbító műholdakra is szükség lesz.
hvg.hu
Kínai kutatók frissítették a Hold meglévő térképét, így mostantól sokkal pontosabban látható az égitest domborzata. A kutatási anyag segíthet a holdbázis(ok) pontos helyszínének kiválasztásában is.
hvg.hu
Harrison H. Schmitt 1972 decemberében járt a Holdon, és több kőzetmintát is gyűjtött a felszínen. A leszállóegységben aztán váratlan meglepetés érte.
hvg.hu
Az antarktiszi tengerjég rekordtempójú olvadása miatt tavaly sok ezer császárpingvin-fióka pusztult el, ami a kontinens császárpingvin-kolóniáinak ötödét érintette – erre a szomorú megállapításra jutott a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) tanulmánya.
MTI
A szupervulkánon fekvő délolasz vidéken nem szűnnek a rengések.
hvg.hu
Ritka jelenséget örökített meg április 23-án a NASA Solar Dynamics Observatory nevű űrszondája. A Napot figyelő szerkezetnek sikerült rögzítenie, amint a csillag négy régiójában egyidőben következett be hatalmas robbanás.
hvg.hu
Új készleteket mutatott be a Lego; az egyik egy művészi darab, míg a másik legújabb amerikai űrhajót, az Artemist mintázza.
hvg.hu
Egy új kutatás szerint megelőzhető a nyugat-antarktiszi jégtakaró összeomlása a Ross-tenger térségében, ha sikerül betartani a globális üvegházhatású gázkibocsátás korlátozását.
MTI
Mobil gázérzékelőket, háttérsugárzást jelző detektorokat és létesítmények rezgésfigyelését végző szenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének (HUN-REN EK MFA) kutatói – közölte az intézmény.
hvg.hu
Kifejezetten csehül áll a munkahelyi biztonság terén a SpaceX – az űripari vállalat egyik részlegén 100 munkavállalóból átlagosan 7,6 sérült meg 2023-ban.
hvg.hu