Önnek mi az első emléke? Korábbról vannak emlékeink, mint azt eddig hitték
Akár már kétéves korunkból is lehetnek emlékeink – állítják kanadai kutatók, szemben azzal a vélekedéssel, hogy inkább a hároméves korunk után történteket tudjuk felidézni.
Akár már kétéves korunkból is lehetnek emlékeink – állítják kanadai kutatók, szemben azzal a vélekedéssel, hogy inkább a hároméves korunk után történteket tudjuk felidézni.
hvg.hu
Partra vetődött bálnák agyában mutatták ki az Alzheimer-kórra jellemző elváltozásokat, ez pedig magyarázatot adhat a haláluk körülményeire is.
hvg.hu
A napokban tette közzé a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elemzését a tavalyi tokiói olimpia tanulságairól. Egy aggasztó trendre is figyelmeztetnek: a legújabb olimpiai sportágak aránytalanul nagy sérülési kockázatokkal járnak.
hvg.hu
Hatékonynak bizonyuló módszert találtak tudósok arra, hogy lehet mérsékelni az alkoholbevitelt. A kulcs az, hogy valaki egyszerre legyen tisztában az alkohol káros hatásaival, és tudatosan kimért mennyiséget fogyasszon az este során.
hvg.hu
Kétszáz éve, 1822. december 27-én született Louis Pasteur francia kémikus, bakteriológus, a veszettség elleni védőoltás, a róla elnevezett tartósítási módszer, a pasztörizálás felfedezője, az immunológia, a mikrobiológia és a járványtan megalapozója.
MTI
Argentínában az 1976–1983 közötti véres diktatúra ideje alatt egyes becslések szerint a katonaság akár ötszáznál is több gyermeket rabolhatott el a szüleitől. Most sikerült azonosítani egy DNS-vizsgálattal a 131. gyermeket.
MTI
Nem mindennapi lelet az a kézzel írt családfa, mely most került elő egy kínai faluból. Az 500 éves dokumentum számos történelmi információval szolgálhat a korábbi korok embereiről, azok szokásairól, de a környezetről is sokat elárulhat.
MTI
A túl drága, ehhez képest nem elég eredményes Sofia nevű teleszkópot eredetileg 20 évre tervezte a NASA, azonban csak 8 évet élhetett meg. Hamarosan elfoglalhatja végső nyughelyét, ahol kiállítási darab lesz.
hvg.hu
Az elmúlt évek vitathatatlan lenyomatot hagytak a mindennapi életünkön, a pandémia és a gazdasági helyzet mellett a soha nem látott mértékben történő technológiai fejlődés és digitális újdonságok erősen formálták azt, hogyan töltjük el a szabadidőnket. Kevesebbet járunk moziba vagy koncertekre, gyakrabban nyúlunk a távirányító után és főzésre is egyre több időt szánunk. A Samsung legújabb kutatása azt vizsgálja, hogyan változtak a hazai tartalomfogyasztási, vendégvárási és kikapcsolódási szokások, valamint arra is keresi a választ, hogyan képzeljük el a jövő szórakozási formáit.
hvg.hu
A tarka rigótimália idősebb nőstény példányai valamivel alacsonyabb eredményt értek el egy, a kognitív képességeiket felmérő teszten, miközben hasonló a hím egyedeknél nem volt tetten érhető.
hvg.hu
A Masterbloc betontömbjei előállításához cement helyett szén-dioxidot használ kötőanyagként. Az eljárással nagymértékben csökkenthető az építőanyagok környezeti terhelése.
hvg.hu
A Fleischmann üvegbéka a vörösvérsejtjei „elrejtésével” trükközik, hogy ne essen a ragadozók áldozatává, miközben alszik.
hvg.hu
A NASA bejelentette: sikeres volt a Perseverance első komoly küldetése, vagyis nemcsak sikerült mintát gyűjteni a Marsból, de el is helyezte azt egy tartályban, ami már földön heverve várja, hogy visszatérhessen a Földre.
hvg.hu
A Mars szeizmikus aktivitására vadászó InSight szonda december 15-én lépett utoljára kapcsolatba a földi bázissal, azóta pedig elnémult.
MTI
Úgy tűnik, az Angry Birds (dühös madarak) immár nem csupán játék: egyre stresszesebbé és agresszívebbé válik egy verébfaj is, a közlekedési zajok hatására.
hvg.hu
A történészek fák évgyűrűinek vizsgálata során jutottak arra a megfigyelésre, hogy a hun népek az éghajlatváltozás okozta stresszre erőszakos portyázással reagáltak, hogy túléljenek.
hvg.hu
A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Csillagászati Intézetének kutatói is részt vesznek abban a programban, amelynek keretében a napokban készítette el első felvételeit a WEAVE nevű műszer.
MTI
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nagy téli madárles címmel országos madárszámlálásra hívja a lakosságot december 28. és 30. között.
MTI
A korábban gyakori tünetek, mint például a láz vagy a szaglásvesztés egyre kevésbé jellemzőek a koronavírusnál, helyette már megváltozott szaglásról számolnak be az érintettek.
hvg.hu
A tudósok mérése szerint december 19-én hajnalban egy kisebb lyuk keletkezett a Földet védő magnetoszférán.
hvg.hu