Így szól a világ legdrágább kipufogórendszere
Talán nem meglepő, hogy egy Bugatti Veyronba rakták.
Talán nem meglepő, hogy egy Bugatti Veyronba rakták.
A 2004 és 2008 között készült Gallardókat veszi a kezelésbe a Dallas Performance, melynek eredményeként 800 és 1600 lóerő közötti példányok gördülnek ki a műhelyből, igény esetén pedig akár 2000 lóerős autót is képesek megépíteni.
Ha egy drága sportautó nagyjából úgy néz ki, mint az alábbi, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy a felkelő nap országának valamelyik műhelyéből került ki.
A luxusautók tuningolására szakosodott cég ezúttal az S63 AMG-t vette kezelésbe, melynek V8-as motorjából első körben 800, másodjára pedig 1000 lóerőt csaltak elő.
A TechArt jelentősen átdolgozta a 911 Targát, de úgy tűnik, hogy ez nem vált kifejezetten az előnyére.
Nem sok cég van a világon, akire gyanakodni lehet csak a képek ismeretében.
Az egész szerkezet olyan, mintha elültettek volna egy motorpalántát és kifejlődött belőle egy ilyen szörnyeteg.
Amióta a BMW kijött a konnektoros i8 sportkocsijával már megjelentek az első virtual tuning változatok is belőle. Sőt, más autókat is i8-asítanak.
Hatalmas légbeömlők, 20 colos kerekek és masszív sárvédőív-szélesítés került a bajor elektromos autóra.
A hang hullámtermészetének talán legszebb bizonyítása ez az autóhifis videó.
Az M235i RS ugyanúgy megállja a helyét a versenypályán, mint a közúton.
A VW-konszern márkái minden évben tartanak egy hatalmas létszámú találkozót az Wörthi-tó partján. Itt aztán látható minden, ami a németes, egyszerű vonalú Volkswagenekből, Audikból, Skodákból, Seatokból kihozható.
A mattfekete sportcsomagos pick-upban ötezer wattos hangcucc van.
Az ABT tuning 640 lóerőre tornázta fel az A8-as turbómotorjának teljesítményét, a végsebességet pedig kitolták egészen 280 kilométer/óráig.
A németek tudják, hogyan kell olyan autót összerakni, amitől jókedvre derül az ember. 450 lóerős Audi kabrió.
A jelentősen átalakított Toyota Supra hagja olyan mint a géppuskaropogás és úgy köpködi a lángokat, hogy nem ajánlatos közel állni hozzá. Városi gerilláknak kifejezetten ajánlott.
Az 580 lóerős japán sportkocsi tulajdonosát meglephette a végeredmény, de presze ez a Trabi nem is 26 lóerős. A hátsó, kitámasztó kerekeiből már sejteni lehet, hogy a rajtnál nem lesz pöfögés.
A Peugeot sokéves szünet után tavaly tért vissza a világ leghíresebb hegyi versenyére, a Pikes Peak felfutóra, ahol Sébastien Loeb űridőt autózott a speciálisan erre épített 208 T16 versenyautóval. A 875 lóerős fenevad magyar tervezőjével, Bocsi Attilával beszélgettünk a kulisszatitkokról a múlt heti Autó motor és tuning show-n egy fél órácskát.
Rengeteg porig ültetett verda, forrónacis lányok, dübörgő zene és szerencsére egyre kevesebb neon kiegészítő jellemzi a tavaszi szezon legnagyobb autós rendezvényét.
Egy igazán bogaras VW-gyűjtő meghatározhatatlan valamit épített a német klasszikusból.