Lefújták a péntekre tervezett nagy tüntetést Pozsonyban
A szervezők az új kormány kinevezése miatt döntöttek így, de azt ígérik: továbbra is figyelek az meggyilkolt újságíró ügyének kivizsgálását és az események alakulását.
A szervezők az új kormány kinevezése miatt döntöttek így, de azt ígérik: továbbra is figyelek az meggyilkolt újságíró ügyének kivizsgálását és az események alakulását.
MTI
Robert Fico kormányfő lemondása sem volt elég, hogy lecsillapítsa a kedélyeket Szlovákiában. Az emberek átverve érzik magukat, miután a kabinet új arcokkal, de a régi elvek szerint működne tovább. Bugár Béla pedig sokak számára az a politikus, aki megakadályozta az előre hozott választásokat. A voksolás jogáért tüntettek tízezren a szlovák fővárosban, és szerte az országban.
A cég számlájára 150 millió forintos inkasszót jegyzett be az adóhatóság. A fideszes vezetésű önkormányzat szerint a többségi tulajdonosnak kellene rendezni a helyzet, az ügyvezető szerint az viszont csak akkor ad pénzt, ha a cég elavult működési modelljét átalakítják.
hvg.hu
Március 24-én demonstrálnak a Parlament előtt, egészségügyi szűrésekre is lehetőséget biztosítanak. „Drága az életünk, szeretnénk, ha tovább tartana, ezért álljunk ki magunkért és azok mellett az egészségügyi dolgozókért, akiktől az életünk függ” – írják felhívásukban.
hvg.hu
Alig egy napot volt szabad Czeglédy Csaba, a politikust pénteken este újra őrizetbe vették. Most mellette tüntetnek.
hvg.hu
A bíróság jogerősen megszüntette a gyülekezési joggal való visszaélés ügyében indított eljárást Juhász Péterrel szemben.
hvg.hu
Czeglédy ellen büntetőeljárás folyik, egy napra kiszabadult, majd újra őrizetbe vették.
hvg.hu
Szerda este rendeznék a Közös Ország Mozgalom (KOM) következő fórumát Dunaújvárosban, de a vita várhatóan elmarad. Az eredetileg kinézett helyszín, a Bartók Kamaraszínház vezetése ugyanis az utolsó pillanatban visszakozott.
hvg.hu
A diáktüntetés végén harminc-negyven ember továbbindult tüntetni, őket a Vadász utcában körbezárták a rendőrök és igazoltatták őket.
hvg.hu
Egy jobb oktatásért tüntettek a diákok, miután a miniszterelnök nem állt ki velük vitázni. A diákok vitát szerveznek a parlamenti frakciók miniszterelnök-jelöltjeinek, és bár Orbán nem megy el, a többiek igen. Mozgalmat is hirdettek "Diák vagyok" címmel, a következő tüntetést március 15-re szervezik. Mindenkit arra buzdítottak, hogy menjen el szavazni április 8-án.
hvg.hu
Hiába az újabb béremelés, minden tizedik egészségügyi dolgozó semmivel vagy legfeljebb néhány száz forinttal vihet többet haza. Megelégelték.
hvg.hu
Az 1999-ben Törökországban bebörtönzött Abdullah Öcalannak, a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) vezetőjének szabadon bocsátásáért vonultak fel.
MTI
Velkovics Vilmos műsorvezető Kálló Dániellel, a Független Diákparlament szóvivőjével készített interjút, de interjú helyett a beszélgetés inkább számonkérés és szívatás volt. Mészáros Lőrinc csatornája most mindenhonnan megpróbálja eltüntetni a nyomokat.
hvg.hu
Több ezer tüntető vonult utcára Szarajevóban, hogy követelje évtizedek óta visszatartott járandóságait. A Hidrogradnja egykori jugoszláv állami vállat volt alkalmazottairól van szó, akik a bér- és nyugdíjharc élharcosai.
hvg.hu
Az ugyancsak az Elios-ügyben érintett Tiborcz Istvánra utalva még öltözéket is ajánlanak a momentumosok: pufimellényt és sportzakót vegyen az, aki velük tartana.
hvg.hu
A múlt heti lövöldözés helyszínén, Maceratában körülbelül tízezren tüntettek, de Milánóban, Torinóban és Bolognában is demonstráltak.
MTI
A Független Diákparlament február 23-ra ismét az utcára hívja azokat, akik korszerű, diákközpontú, igazságos oktatási rendszert szeretnének.
hvg.hu