Jöhet az újabb diáktüntetés
Orbán nem valószínű, hogy kiállna a diákokkal vitatkozni.
A Független Diákparlament molinóval, hangosbeszélővel, mécsesekkel és nagyjából 30 diákkal készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt tartandó sajtótájékoztatóra.
hvg.hu
Alekszej Navalnij a hatóságok szerint engedély nélkül szervezett tüntetést, ahol a márciusi elnökválasztás bojkottjára szólították fel a résztvevőket. Az ellenzéki politikust még késő este elengedték.
MTI
Újraindult a tiltakozáshullám az oktatás miatt: a diáktüntetés után vasárnap ismét a Tanítanék Mozgalom hívta híveit a Kossuth térre. A tüntetésen elhangzott, kidolgozták az oktatási minimumot, amelyet februárban nyolc párt vezetői írnak majd alá, de a Fidesz nem reagált a kezdeményezésre.
hvg.hu
Többezres tömeg tüntetett az oktatás reformjáért pénteken. A kezdeményezést diákok hívták életre, mert ahogy fogalmaztak egy igazságosabb és modernebb oktatási rendszert szeretnének, amelyben nincsenek túlterhelve.
Az oktatás reformjáért tüntettek pénteken a diákok.
hvg.hu
Felolvasós tiltakozással fejezték ki aggályaikat a civil szervezeteket is megbélyegző Stop Soros-javaslatcsomaggal kapcsolatban a békés demonstráció résztvevői pénteken. A csomag a civil szféra megfélemlítéséről, önkényes megkülönböztetésről szól a szervezők szerint. Videó.
hvg.hu
Együtt fog szónokolni egy jobbikos és egy LMP-s politikus a román miniszterelnök akasztós mondatai ellen szerveződő tüntetésen.
hvg.hu
Több tízezren vonultak az utcára az osztrák fővárosban rendezett kormányellenes tüntetésre, arra szólítva föl Európát, hogy bojkottálja az új jobboldali kabinet szabadságpárti minisztereit.
MTI
A Dél-afrikai Köztársaságban is sokan felháborodtak a H&M honlapjának egyik hirdetésén: egy fekete kisfiú „coolest monkey in the jungle” feliratú kapucnis pulóvert viselt az ott látható fotón. A képet már eltávolították, a cég bocsánatot kért, de a jelek szerint ez sokakat nem hatott meg.
hvg.hu
Az elnöknek nem esett baja.
MTI
A minisztertől azt kérték, ne módosítsák a sztrájktörvényt, de nem engedett.
MTI
A szaúdi királyi gárda őrizetbe vett 11 herceget, amiért Rijádban a királyi palota előtt tüntettek, és nem voltak hajlandóak elhagyni a helyszínt - jelentette szombaton a Szabak című rijádi internetes újság.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Január 19-én ne menj suliba, üzenik a szervezők. Követeléseikkel a Parlament elé, a Kossuth térre vonulnak.
hvg.hu
A jobbikos polgármester a saját képviselő-testülete ellen osztogat szórólapokat a településen, csütörtök este tüntetés is volt, ami lökdösődésbe fajult, a fideszes képviselő azt mondta, a házának kerítését rugdosta a tömeg, a feleségét is megfenyegették. A polgármester máshogy emlékszik.
MTI
Négyszázötven tüntetőt vettek eddig őrizetbe az iráni fővárosban az elmúlt napokban - jelentette kedden a helyi sajtó.
hvg.hu
Arra kérték az iráni hatóságokat, hogy ne fojtsák vérbe a tüntetéseket.
MTI
Eddig legalább 15-en haltak meg a tüntetésekben, több helyen a rendőrök nyitottak tüzet a tiltakozókra.
MTI
Donald Trump amerikai elnök egy újévi Twitter-üzenetében úgy vélte: Irán kudarcot kudarcra halmoz annak ellenére, hogy meg tudott állapodni nukleáris programjáról a nagyhatalmakkal – köztük a Barack Obama vezette Egyesült Államokkal –, bár ez szerinte egy nagyon rossz megállapodás, következésképpen megérett az idő a változásra az ázsiai országban.
MTI