Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ötezer főnél kevesebb lakosú településeken a támogatható mikrovállalkozások körét a pálinkafőzdékre is ki fogják terjeszteni – közölte V. Német Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára egy budapesti szakmai tanácskozáson.
Az államtitkár szerint a pálinkafőzdék is hozzájuthatnak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) mikrovállalkozásokat segítő forrásaihoz. Ez maximum 35 millió forintot jelent, 60-65 százalékos támogatásintenzitás mellett. Jelezte: a pálinkafőzés ösztönzése nemcsak a hagyományok tovább élését jelenti, hanem munkahely-teremtő erő is egyben, példaként említette a gyümölcstermelést. A minőségi gyümölcs pedig nélkülözhetetlen kelléke a jó pálinkának.
A Pálinka jövőképe című konferencián V. Német Zsolt elmondta még: tavaly Magyarországon 1,26 millió liter – 50 fokos – pálinkát állítottak elő a kereskedelmi főzdék. A bérfőzdékben mintegy 9 millió liter – 50 fokos – pálinkát főztek. A magánfőzés keretében a bejelentett mennyiség elhanyagolható, 100 liter alatti volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.