Elhunyt R. Várkonyi Ágnes történész
Meghalt R. Várkonyi Ágnes, a Rákóczi-szabadságharc, a Zrínyi-mozgalom kiemelkedő kutatója, és a hazai történeti ökológia megteremtője.
Meghalt R. Várkonyi Ágnes, a Rákóczi-szabadságharc, a Zrínyi-mozgalom kiemelkedő kutatója, és a hazai történeti ökológia megteremtője.
A sajtóban gyakran túloznak a Don-kanyar áldozatainak számáról, valójában 130 ezerre tehető az elesett, sebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma – mondta Szabó Péter. Nem igaz, hogy a magyar katonákat gyenge felszereléssel eleve halálra szánták volna. A magyar fél nem nagyhatalmakkal akart háborúzni.
"Aki nincs ellenünk, az velünk van" – szól a Kádár-rendszer közismert mottója. Azt már kevesebben tudják, kik voltak azok, akik nem Kádár ellen, tehát vele voltak: értelmiségiek, művészek, veterán társutas politikusok, valamint 56-os vezetők, akik félelemből, vagy pozíciókért cserébe hajlandóak voltak a Kádár-rendszert szolgálni. Róluk szól Tabajdi Gábor új könyve, amely bemutatja a frissen hatalomra került Kádár János szövetségi politikáját, azt a folyamatot, amellyel megszerezte a kulturális és politikai elit támogatását. A történésszel Kiegyezés Kádárral – "Szövetségi politika", 1956-1963 című, most megjelent könyvéről beszélgetünk.
Nyilatkozatban támogatta hat, az október végén tartott oslói Wallenberg-konferencián résztvevő történész a rendezvényt szervező Holokauszt és Vallási Kisebbségek Tanulmányi Központ vezetőségének döntését, hogy visszavonták Jeszenszky Géza oslói nagykövet meghívását a tanácskozásra, és egyúttal elítélték a diplomata romákról tett állításait.
A választás után nagyobb az esélye annak, hogy Szlovákia és Magyarország egymásba akaszkodik - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szarka László történész. A Selye János Egyetem dékánja szerint a Magyar Koalíció Pártja egy helyben topog.
Tételesen cáfolta Eörsi László történész az MTI-nek csütörtökön Dániel Péter ügyvéd Facebookon közzétett, Wittner Mária fideszes képviselőt, egykori '56-os halálraítéltet érintő állításait. Dániel Péter a többi között azzal vádolta meg a politikust, hogy a forradalom idején lincselésben vett részt.
Dr. Szikossy Ferenc muzeológus, történész, a múzeum főigazgató-helyettese 2011. március 26-án, nehéz betegség után, életének 74. évében elhunyt - tudatta a Magyar Nemzeti Múzeum.
Sérti Oroszország jó hírét, ezért be kéne tiltani a Rettegett Ivánról szóló új filmet - ezt Vjacseszlav Manyagin orosz történész javasolja, a brit Telegraph híradása szerint.
Magyarország 20. századi sorsáról beszélgettek történészek hétfőn egy konferencián.
Kelet-Európában tulajdonképpen nem 1914-től 1918-ig, hanem 1912-től, az első Balkán-háborútól 1921-ig, a lengyel-szovjet-orosz határ stabilizálódásáig tartott a háború - véli Pók Attila professzor, a Magyar Történelmi Társulat főtitkára, aki egy minap lezajlott szarajevói konferencián képviselte a magyar történészeket.
Kritikus hangon beszéltek a Szabadság téren emelt német megszállási emlékműről az MTA akadémikusai a keddi ülésen - derül ki az Index tudósításából.
Azokkal, akik valódi történészek, akik értenek hozzá, nincs vitám – mondta a HVG-nek adott interjúban Ormos Mária történész.
Eltérően ítélték meg a Horthy-korszakot, ezen belül Horthy Miklós kormányzó szerepvállalását történészek a fővárosban kedden rendezett beszélgetőesten. Egyebek között elhangzott: Horthy megítélésében soha nem lesz egységes álláspont, ugyanakkor abszurd, hogy a mostani viták során személyét és az akkori rendszert nem választják szét.
Szerdán délelőtt tragikus hirtelenséggel hunyt el Dr. Lőrincz Barnabás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára.
Életének 63. évében váratlanul elhunyt Kiszely Gábor író, történész, állambiztonsági szakértő - közölte a Nemzeti Fórum 1956-os Munkacsoportja vasárnap.
Per kezdődik Barry Landau történész ellen, mert az amerikai elnökök specialistájának számító szakember a vádak szerint történelmi dokumentumokat lopott el múzeumokból.
"Az emberek talán kezdik felismerni, hogy a demokrácia önmagában nem oldja meg a problémákat, az csak egy forma a problémák megoldására. A problémákat ugyanis minden alkalommal konkrétan kell megoldani. Azok a pártok, akik erre képesek, megmaradnak, akik nem, eltűnnek" - mondta Gerő András történész a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában annak kapcsán, hogy éppen ma 21 éve választotta meg az országgyűlés Antall Józsefet miniszterelnöknek, mellyel megalakult a II. világháború utáni első szabadon választott kormány.
Az idő múlásával egységesül az 1956-ról kialakult magyarországi kép - mondta Kahler Frigyes az InfoRádió Aréna című műsorában.
Tudományos teljesítményére és a fiatal kutatókkal végzett közös munkájára emlékezett vissza legszívesebben múltjának összegzésekor Ormos Mária Széchenyi-díjas történész, akadémikus, akit 80. születésnapja alkalmából köszöntöttek a Pécsi Tudományegyetemen szerdán.
Életének 87. évében pénteken elhunyt Niederhauser Emil Széchenyi-díjas történész, akadémikus, egyetemi tanár, haláláig az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója, Kelet-Európa története kutatásának világhírű szaktekintélye - tudatta a Magyar Tudományos Akadémia.