#törvény


Elfogadták a
 

Elfogadták a "lex Mal"-t

Rendeletben az állam felügyelete alá vonható a jövőben gazdálkodó szervezetek működése; az állam nevében az államháztartásért felelős miniszter vagy kormánybiztos jár el. Hétfőn Orbán Viktor a Parlamentben bejelentette, hogy őrizetbe vették a Mal Zrt. vezérigazgatóját.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

A lex Mal tervezete után Gyurcsánynak mégse tetszik az Orbán-kormány
 

A lex Mal tervezete után Gyurcsánynak mégse tetszik az Orbán-kormány

Gyurcsány Ferenc hétfő kora délutáni blogbejegyzésében még azt írta, hogy támogatni kell a kormányt abban a törekvésében, hogy tisztességes elveken nyugvó, határozott választ akar adni a kialakult válsághelyzetre az ajkai tározó okozta katasztrófa kapcsán. Néhány órával később, a törvény szövegének ismeretében írt újabb bejegyzésében már úgy fogalmazott: "támogatni akartam őket, de kiderült, hogy ócska haszonlesők".

MTI MTI

Mementó 1920: a botbüntetéssel feltámadt a középkor
 

Mementó 1920: a botbüntetéssel feltámadt a középkor

Középkori rituális büntetési formát vezettek be 1920-ban Magyarországon, amikor a nemzetgyűlés kilencven évvel ezelőtt megszavazta a botbüntetést. Ezt a fenyítést végül nem alkalmazták, de a törvény parlamenti vitája jól illusztrálja a korszak hangulatát. A vitában egyébként „a szemet szemért, fogat fogért” ókori elve is felmerült.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós






Új törvény az egyszerűsített foglalkoztatásról
 

Új törvény az egyszerűsített foglalkoztatásról

A munkaadók által korábban kifogásolt naponkénti elektronikus bejelentési kötelezettség nem változik, viszont a munkavállalóknak és a munkaadóknak is több ponton előnyösebb az új, egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.

MTI MTI


Finnországban alanyi jogon jár a szélessáv
 

Finnországban alanyi jogon jár a szélessáv

Július elsejével életbe lépett az a tövény Finnország ban, miszerint a szélessávú internet-hozzáférés alapvető emberi jog. A világon először Finnország az a hely, ahol minden polgárnak jár az 1Mbps-es kapcsolat, amit 2015-ig 100Mbps-re terveznek bővíteni.

hvg.hu hvg.hu








Mégsem született meg a magyar klímatörvény
 

Mégsem született meg a magyar klímatörvény

Ebben a parlamenti ciklusban már nem születik döntés a klímaváltozásról szóló kerettörvényről, amely egyebek közt az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, valamint az éghajlatvédelem pénzügyi és gazdasági eszközeit szabályozta volna. A szocialisták a saját, a Fidesz és a KDNP által is támogatott javaslatuk mögül hátráltak ki.

MTI MTI