szerző:
Szegő Iván Miklós
Tetszett a cikk?

Középkori rituális büntetési formát vezettek be 1920-ban Magyarországon, amikor a nemzetgyűlés kilencven évvel ezelőtt megszavazta a botbüntetést. Ezt a fenyítést végül nem alkalmazták, de a törvény parlamenti vitája jól illusztrálja a korszak hangulatát. A vitában egyébként „a szemet szemért, fogat fogért” ókori elve is felmerült.

A francia történész és filozófus, Michel Foucault munkái rámutattak arra, hogy a középkor, a premodern kor büntetési módszere volt a testi fenyítés. A szörnyű kivégzések, a kerékbetörések, máglyán megégetések, karóba húzások – az ókori keresztre feszítésekhez hasonlóan – látványosságként és elrettentésként is „példamutatóak” voltak.

A modern államok azonban elsősorban az elítéltek lelkére – például hosszú börtönbüntetéssel, és azt megelőző hosszadalmas jogi eljárásokkal – igyekeznek hatni, és a büntetések sem a közönség „szórakoztatására” szolgálnak, hanem inkább fegyelmező jellegűek.

Negyvennyolccal is dacoltak 1920-ban

1920 Magyarországán azonban a fokozatosan kiépülő Horthy-rendszer szembefordult ezekkel a tendenciákkal, a felvilágosodás és a polgárosodás folyamataival, és a nemzetgyűlés, az akkori parlament olyan törvényt szavazott meg, amely Foucault-i értelemben visszatérés volt a középkor büntetési módszereihez. Ez pedig a botbüntetésről szóló törvény volt, amelyet ugyan sosem alkalmaztak – de a róla szóló vita megmutatja, milyen társadalmi-politikai erők szabadultak fel (vagy el) az 1920-as években a polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság bukása, számos átmeneti jellegű kormány leváltása után.

Egy mai börtön – inkább a lélekre hatnak, nem a testre
©

A botbüntetés egyébként nem az 1918-as polgári forradalom vagy az 1919-es Tanácsköztársaság elveit cáfolta meg, hanem az 1848-as törvényekkel és az 1871-es, kiegyezés utáni jogalkotással dacolt. Magyarországon ugyanis már 1848 után sem alkalmazták ezt a büntetési formát, amelyet – minden más testi fenyítéssel együtt – 1871-ben töröltek el. Mementó-sorozatunk e részében a „botról” szóló törvényjavaslat 1920-as vitáját követjük nyomon.

Név szerinti szavazás

A Pesti Hírlap 1920. szeptember elsején számolt be arról, hogy a nemzetgyűlés 25 fős szótöbbséggel, 66:41 arányban megszavazta a botbüntetésről szóló javaslatot „általánosságban”. (Manapság ez a törvények általános vitájának lezárását jelentené.) A szavazás egyébként név szerinti volt, ezt több mint harminc képviselő kérte.

A vita utolsó szónoka Somogyi István előadó volt, aki agresszív beszédet mondott a javaslat ellenzői ellen – írja a Pesti Hírlap. Somogyi kijelentette például, hogy „aki a javaslat ellen szavaz, nem való a parlamentbe”, mire a rend percekre felborult. A „zaj lecsillapulta után” az ülést levezető elnök „megintette, hogy a gyanúsító színezetű kijelentésektől tartózkodjék”. A Pesti Hírlap kiemeli, hogy gróf Apponyi Albert, aki szabadságon volt ekkoriban, külön azért jött el az ülésre, hogy a javaslat ellen szavazhasson. (Arról az Apponyiról van szó, aki „trianoni védőbeszédéről” vált ismertté, és aki ebben a vitában rendkívül modern álláspontot foglalt el.)

Ifjabb Andrássy Gyula, aki nem nevezhető a legmodernebb ideológiák hívének ekkoriban, szintén azzal tüntetett, hogy nem szavazott a „botról”. A Nemzetgyűlés alelnöke, Bottlik József pedig egyenesen a javaslat elleni mozgalom élére állt. Balszerencséjére Bottlik azért nem szavazhatott az augusztus 31-ei általános vita lezárásakor, mert éppen akkor elnökölt az ülésen.

A Nemzetgyűlés a részletes tárgyalást is megkezdte augusztus 31-én, de csak az első szakaszig jutottak a korabeli tudósítások szerint.

Zavarban a kormány

A Teleki Pál vezette, alig pár héttel korábban alakult kormány zavarát a törvénnyel kapcsolatban jól mutatja, hogy Tomcsányi Vilmos Pál igazságügy-miniszter azt jelezte, hogy eleget tett az „igényeknek”, és „mindazokat a rendelkezéseket, amelyek esetleg aggodalmat kelthettek volna, vagy kihagyta, vagy módosította”.

Rubinek Gyula – aki Teleki miniszterelnöki székére is szemet vetett már korábban, és talán még ekkor is voltak efféle ambíciói – kereskedelemügyi miniszterként szólalt meg. Rubinek elismerte, hogy „itt tiszteletreméltó meggyőződések küzdenek egymással. A kormánynak az az álláspontja, hogy a kérdést szabadjára hagyja”. Vagyis a kormány a parlamentre bízta a törvény elfogadását, nem akart egyértelműen állást foglalni, de mint később látni fogjuk, a másik miniszter, Tomcsányi aktívan részt vett a vitában és a szavazásoknál tulajdonképpen az ő javaslatai kaptak többséget. Rubinek azonban rögtön árnyalta is hozzászólását: hangsúlyozta, hogy a kabinet nem von le „semmiféle konzekvenciát”, figyelmeztetett azonban arra, hogy „a kormány a közvélemény nyomása alatt nyújtotta be javaslatot”. Ezzel tehát mégiscsak elismerte a kabinet szerepét az ügyben.

A részletes tárgyalásnál a kormány szerepe már jobban kivehető – Tomcsányi igazságügyi miniszter ekkor módosító indítványokkal állt elő. A miniszter azt javasolta, hogy az eredeti javaslattól eltérően a „következő bűncselekmények esetében alkalmazzák a botbüntetést: szemérem elleni bűntettek és vétségek; az ember élete elleni bűntettek; lopás, rablás, gyújtogatás, zsarolás, csalás, sikkasztás, orgazdaság s uzsora bűntette és vétsége, az üzletszerű árdrágítás, továbbá a közegészségügy elleni bűntettek és vétségek, meg a csalárd bukás bűntette és a vétkes bukás vétsége esetében”.

Hogy a botbüntetést illetően mennyire nem volt egységes a csak „Egységes Pártként" emlegetett akkori kormánypárt sem, azt jól mutatja egy szintén szeptember elsejei hír a Pesti Hírlapban. Eszerint a botbüntetés megszavazása miatt Nagy Pál kilépett a kormányzópártból. Ezután a lap azt is írja: „az a hír terjedt el, hogy Bottlik József 20-25 képviselőtársával együtt még e hét folyamán ugyancsak kilép a kormányzópártból”. Bottlik azonban cáfolta a lapnak ezt, vagyis a korábban kisgazda programmal a Nemzetgyűlésbe került nemzetgyűlési alelnök maradt az Egységes Pártban, de ez a középkori büntetési forma valóban megosztotta a politikai elitet.

A részleteket is megszavazták

A Pesti Hírlap másnapi, 1920. szeptember 2-ai számából kiderül, hogy a nemzetgyűlés szeptember elsején a botbüntetésről szóló javaslatot részleteiben is megszavazta. A részletes vitában a törvény első szakaszához módosítást nyújtott be Budaváry László. Ő arról ismert, hogy még a szintén 1920 szeptemberében elfogadott numerus claususnál – a zsidó vallásúakat a felsőoktatásból kiszorító törvénynél – is radikálisabb intézkedéseket sürgetett 1920 júliusában, például a tulajdonszerzést is korlátozta volna. Budaváry a botbüntetésnél is a lehető legkeményebben akart eljárni: azt indítványozta, hogy az árdrágító nőket is büntessék, és állítsák pellengérre.

„Gróf Apponyi Albert, aki bárha elvi ellensége az egész dolognak, ha már elfogadták a javaslatot, kénytelen az első szakaszhoz módosítást benyújtani” – írta a Pesti Hírlap szeptember 2-án. Apponyinak ugyanis „az az aggodalma, hogy annak az osztálynak mentalitása következtében, melyhez a bírói kar tartozik, bizonyos szociális differenciálódás fog a judikatúrában támadni. Egyes társadalmi osztályokat a bíró inkább fog botbüntetéssel sújtani, mint másokat, ezért kéri, hogy a szakaszból a következő szavakat: ’az elítélt egyéniségére és életviszonyaira’ – hagyják ki”. Végül a Nemzetgyűlés a szakaszt Apponyi módosításával fogadta el. (A tudósításból nem derül ki egyértelműen, de Budaváryt ezek szerint valószínűleg leszavazták.)

Tálió-elv?

A második szakasznál Budaváry javasolta, hogy „azt a katonai vagy rendőri közeget, aki ok nélkül botoztat meg valakit, ugyanannyi botbüntetéssel sújtsák”. Mindez már nem is középkori, hanem ókori büntetési elv lett volna, hiszen emlékezetes, a tálió-elv, a szemet szemért, fogat fogért elve inkább az ókorban és a kora középkorban volt divatos. Ezt már Tomcsányi miniszter sem bírta, és bár nem akart nyíltan konfrontálódni Budaváryval, azt mondta: „Ezt bízzuk a végrehajtási rendelkezésekre.”

Sziráki Pál viszont azt indítványozta, hogy a büntetést az elítélten ruhában hajtsák végre. Az indítványokat „28 szóval 22 ellen elvetették” – írja a Pesti Hírlap, idézve a közbekiáltásokat is: „Ötven! Kétszer huszonöt!”

Az ötödik szakasznál Pető Sándor a büntetés előtti háromnapos magánzárkát szükségtelennek mondta, mert az szerinte siralomházi látszatot keltene. Tomcsányi miniszter ezzel szemben azt magyarázta: „az intézkedésnek humánus célzata van. Azt akarja elkerülni, hogy az elítélt ne legyen előzőleg pellengérre állítva, és nem muszáj ennek pont három napig tartani, esetleg csak pár óráról lesz szó.” A szakaszt végül változatlanul fogadták el. A hetedik szakaszt aztán az igazságügy-miniszter javaslatára törölték.

A „botbüntetésről szóló törvényjavaslatot harmadszori olvasásban is elfogadták” – mindez már a szeptember 3-ai Pesti Hírlapban olvasható, vagyis előző nap harmadszor is rábólintott a nemzetgyűlés a középkori törvényre, amelyet – mint már említettünk – nem alkalmaztak a gyakorlatban.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Tech

Mementó 1920: Apponyi végzetes "trianoni" beszéde

Magyarország megpecsételte a sorsát a sok nyelven beszélő, de a magyaron kívül egyet sem "értő" Apponyi gróf Párizsba küldésével. A "bő szóköpés" mesterét - ahogy a grófot Ady jellemezte - magyarosítási törekvései miatt olyan világhírű írók támadták már 1907-ben, mint Lev Tolsztoj és a Nobel-díjas Björnsterne Björnson. Apponyi 1920-ban sem okozott csalódást ellenfeleinek: kilencven évvel ezelőtt a szomszédos államok "alacsonyabbrendű fajairól" szónokolt a párizsi békekonferencia vezetőinek.

Szegő Iván Miklós Tech

Felajánlotta-e szolgálatait Horthy Kun Bélának?

Az Osztrák-Magyar Monarchia katonatisztjeinek jelentős részéhez hasonlóan Horthy Miklós is felajánlhatta szolgálatait a Tanácsköztársaságnak, Kun Béla azonban nem tartott igényt rá – legalábbis a volt népbiztos így emlékezett vissza 1919-re, amikor tizenhárom évvel később Moszkvában írt erről. A kutatások jelenlegi állása szerint nem dönthető el, hihetünk-e Kun Bélának.

76 kórházat és 400 osztálytermet árasztott el az Eloise ciklon Mozambikban

76 kórházat és 400 osztálytermet árasztott el az Eloise ciklon Mozambikban

Egy kicsi panellakás áráért kelt el a horgolt Bernie Sanders-baba egy árverésen

Egy kicsi panellakás áráért kelt el a horgolt Bernie Sanders-baba egy árverésen

Újfajta arcmaszkok: kellemetlen hasznosat a kellemes hasznossal

Újfajta arcmaszkok: kellemetlen hasznosat a kellemes hasznossal