Halálos tűz pusztított egy francia síterep központjában
Két ember meghalt, 25 megsérült.
Úgy tudni, az öt fiatal lány egyikük születésnapját ünnepelte.
Több mint 1500 műtárgy került elő a szeptemberben teljesen kiégett brazil Nemzeti Múzeum romjai közül.
A tűz elzárta a kijáratot, hatan az épületben rekedtek, köztük egy kisbaba, akit végül szintén az ablakon keresztül juttattak ki.
Ellátogatott az erdőtüzek perzselte Kalifornia államba az amerikai elnök, meglátogatta azt a városkát is, amit a földdel tett egyenlővé a természeti katasztrófa. Aztán a nevére sem emlékezett.
A Teréz körúti épület teteje több helyen beszakadt. A párt központja megsemmisült, a szocialisták és a Liberálisok felajánlották nekik a saját irodáikat.
Azt írta: az elök nem törődik senki mással, csak magával.
További kétszáz ember sorsáról semmit sem tudnak a hatóságok.
Természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította egész Kaliforniát az amerikai elnök hétfőn este Jerry Brown kormányzó kérésére.
A hatóságok csak DNS alapján tudják azonosítani az összeégett holttesteket.
Az énekesnő szívtelennek nevezte az elnök reakcióját a Kaliforniában pusztító erdőtüzekre.
Hangosan imádkoznak az autóban, a jelenet egy katasztrófafilmhez hasonlít.
A katasztrófának eddig öt halálos áldozata van, akik autóval próbáltak menekülni a lángok elől.
Vasárnap gyulladt lángra a brazil Nemzeti Múzeum Rio de Janeiróban, most egy videót tettek közzé, amelyen látszik, a múzeumépület szinte teljesen kiégett, a kiállítási tárgyak is komolyan megsérültek.
A vasárnap este fellobbanó lángok a kiállított tárgyak nagy részét felemészthették a Rio de Janeiró-i brazil Nemzeti Múzeumban. A televíziós híradások tanúsága szerint leégett a múzeum történelmi épületének szinte egésze.
A görögországi tűzvész utáni helyreállítást segítik vele.
Valencia környékén is égnek az erdők, ezt a tragédiát valószínűleg villámcsapás okozta.
Ez a hatodik legnagyobb tűzvész, ami valaha pusztított Kaliforniában, pedig ott a bozóttűz egyáltalán nem ritka jelenség.