Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A bontást a kerület fideszes polgármesterének felháborodása és az örökségvédelmi hivatal felszólítására sem hagyták abba. Az általunk megkérdezett építész is értetlenül áll az eset előtt.
Műemléki védelem alatt álló, villából lett vendéglőt kezdtek bontani Újpesten, ráadásul engedély nélkül. A Brunovszky bontására a IV. kerület polgármestere, a fideszes Wintermantel Zsolt felháborodva hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán.
A polgármester azt írja: értesítette az illetékes Fővárosi Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztályát, akik ki is mentek a helyszínre, de a tulajdonost ez nem érdekelte. Amint elmentek a hivatal emberei, a bontást újra kezdték.
Ilyenkor, ha az építési hatóság kimegy, kötelező lenne bemutatni az engedélyeket, és annak hiányában azonnal le kell állítani a bontást – mondta el kérdésünkre Csomay Zsófia építész. Ez alól csak az tehet kivételt, ha kiemelt állami beruházásról van szó. Egyébként még csak az épület tetejét sem lehetne megbontani, mondván, hogy majd visszaépítik.
Arra is volt már példa, hogy a vállalkozó inkább kifizette utólag a büntetést a lebontott épület után, minthogy abbahagyja a munkát, mert jobban megéri neki, ha megszabadulhat a műemléki épülettel járó kötelezettségektől – tette hozzá az építész.
A Rákospalota-Újpest vasútállomás melletti egykori éttermet 2015-ben nyilvánították műemlékké, részben kiemelt városképi jelentősége miatt, és azért is, hogy a potenciális bontás veszélyét így kerüljék el – írja az Urbanista blog.
A szocializmusban a Brunovszky családtól elvették a vendéglő tulajdoni jogát, és azt a rendszerváltozáskor sem kapták vissza, hanem a Platán Rt.-é lett. Ez a társaság csak az alsó épület bisztróját alakíttatta át étteremmé, a kastélyszerű főépületet különböző vállalkozásoknak adták bérbe. Ezután egyebek mellett pornófilmeket is forgattak a jobb sorsa érdemes épületben, évek óta azonban sorsára hagyva pusztult.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.