#Ukrajna



Több ismerősének is nagyon gyanús volt a magyar nő, aki most az ukrán idegenlégióban okozott botrányt

Több ismerősét is elértük annak a magyar nőnek, akit egy ukrajnai idegenlégióban elkövetett sikkasztással hoztak összefüggésbe, és akinek módszeréhez tartozik, hogy kamu banki igazolásokat küldözget, ha pedig forró lesz a lába alatt a talaj, odébbáll. Fajk Emese ugyanakkor magát áldozatnak tekinti és nem tud semmiféle vizsgálatról, amely ellene folyna.








Financial Times-vélemény: Kijev érdekében döntő fordulatot kell elérni a háborúban

Az ukrán harci sikerekből nem következik, hogy a szövetségesek visszavehetnek a támogatásból, írja a brit lap vezércikke. A jelek szerint Moszkva új offenzívára készül, de az is Putyin kezére játszana, ha patthelyzet alakulna ki. Számára ugyanis már az is jó, ha hosszú távra destabilizálni tudja a szomszéd államot, teszi hozzá a Financial Times szerkesztőségi állásfoglalása.