Majdnem húszmillió forinttal loptak meg egy idős férfit unokázós csalók
Addig telefonáltak a szigetszentmiklósi, kilencven év fölötti emberrel, amíg az illető el nem árulta, hogy mekkora vagyont őriz a széfjében.
Addig telefonáltak a szigetszentmiklósi, kilencven év fölötti emberrel, amíg az illető el nem árulta, hogy mekkora vagyont őriz a széfjében.
A férfi párjával unokázós csalásokat követett el.
A négytagú csoport többektől csalt ki pénzt és értékeket.
Öt idős asszonyt vertek át nemrég, a budapesti rendőrök egy feltételezett elkövetőt már letartóztattak egy újabb unokázós csalásban.
A rendőrök azóta elkapták a csalókat.
Az Angliából szervezett unokázós hálózat utolsó tagját is elfogták.
A BRFK 12 nyomozója dolgozik az ilyen ügyeken.
Négy idős embert is becsapott, összesen 9 millió forintot csalt ki tőlük. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett a nem jogerős ítélet ellen.
A nyomozók két hét alatt azonosították a férfit, a társa ellen jelenleg is nyomoznak.
A rendőrök három nap alatt kézre kerítették őket.
Három férfit fogtak el a Pest megyei rendőrök unokázós csalás miatt.