Nyugdíjas verte át az unokázós csalókat Budapesten

Egy 71 éves csepeli nőt próbáltak becsapni az unokázós csalók, de ő volt az okosabb.

  • hvg.hu hvg.hu
Nyugdíjas verte át az unokázós csalókat Budapesten

Végre happy end lett egy unokázós csalási kísérlet vége. A rendőrség közleménye szerint egy 71 éves budapesti nőt felhívott egy férfi, aki sírva azt mondta, hogy ő a nő fia, bajba került, megverték, és segítségre van szüksége. A kiszemelt áldozat gyorsan kapcsolt, észrevette, hogy nem a fiával beszél, úgyhogy amíg vonalban maradt a vezetékes telefonon, mobilon riasztotta a valódi fiát.

A fia aztán a rendőrséget hívta – eközben a mit sem sejtő csaló azt kérte a nőtől, hogy gyűjtsön össze másfél millió forintot, majd azért elmegy egy futár a lakásához.

Így is történt, egy taxi érkezett a házhoz, amiből egy telefonáló férfi szállt ki, és egyenesen a ház előtt várakozó nőhöz sietett. Ekkor viszont a környék már tele volt civil ruhás rendőrökkel, akik elfogták a csalót.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 42 éves budapesti K. Tihamért csalás kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök a férfi jelenleg még ismeretlen társát keresik.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.