Nem engedte a BKV-s sofőr, hogy leszálljanak az utasok, egészen a buszgarázsig vitte őket
A BKV belső vizsgálatot indított az ügyben.
A BKV belső vizsgálatot indított az ügyben.
Kártérítési pert is indítanak ellenük, és abban bíznak, hogy mindez visszatartó erőként hat majd.
Nagyjából hatmillió forintos kárt okozott a légitársaságnak.
Frissen vásárolt, pici kecskéjével zavarták le a vonatról az utast, pedig váltott rá kutyajegyet. A kecske kálváriája tulajdonképpen csak ekkor kezdődött.
A torony a túlsúlyos leszállás miatt készenléti állapotot rendelt el egy időre.
A polgári szabadságjogokkal és adatvédelemmel foglalkozó Big Brother Watch nevű szervezet szerezte meg azokat a dokumentumokat, amelyek alapján úgy tűnik, nem tájékoztatták a brit vasút utasait arról, hogy az arcukkal és viselkedésükkel a mesterséges intelligencia tesztjéhez járulnak hozzá.
A SpiceJet egyik indiai járatán rekedt benn a mellékhelyiségben egy utas, csak leszállás után tudták kiszabadítani.
A Titan volt utasa szerint a bátor emberek terepe a Titanic roncsaihoz turistákat szállító expedíció, a mostani esetet pedig borzasztónak nevezte.
A tragédia előtti utolsó pillanatban kapták el a felelőtlen férfit.
A férfi négy embert sebesített meg, szerencsére mind a négyen túlélték a támadást.
A nem teljesített fuvarért 510 forintos díjat is felszámolt a taxis.
A férfi telefonokat, tárcákat lopkodott, de elkapták.
Több mint 4 millióan repültek a fapadossal, a növekedés az egy évvel korábbihoz képest 179 százalékos.
Tíz eurót szed be utasonként a légitársaság.
Hajnali ötkor ötcsillagos szállodába vitték az utasokat, a legtöbben azonban még mindig nem tudják, hogy jutnak haza.
Az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság nemrég szigorított a légi utasokra vonatkozó szabályokon, hogy kevesebb legyen a hasonló incidens.
A vonat nem vár, a sorompó áll, és a bocika, ha beindul, nincs megállás.
A Metróért Egyesület szerint volt, aki segítségnyújtás helyett lefotózta az áldozatot.
Videó is van arról, ahogyan egy ember csüng a Lánchídról. Többen is felkapaszkodtak, de vissza tudtak ugrani a hajóra.
Az ítélet szerint a sztrájk, amennyiben a munkakörülmények javítása vagy béremelés elérése a célja, nem minősíthető rendkívüli körülménynek.